Távmoziban a Drónpilóta
2021. április 14–18. között rendezték meg az idei Cseh Filmkarnevált, melyet a világjárvány miatt csak online, távmozis verzióban élvezhettünk. A fesztivál egyik szervezőjének, a Cseh Centrumnak köszönhetően egy ajándék jeggyel szerzőnk is részt vehetett ezen a különleges filmes eseményen. Első távmozis élményéről és egy határozottan érdekes, némiképp értékes, ennek ellenére mégis felejthető, a tévéig soha el nem jutó filmről, a Drónpilótáról számol be a következőkben. Vigyázat! Spoilerveszély!
A filmről
A Drónpilótát Petr Zelenka rendezte Krystof Hádek és Jiri Mádl főszereplésével. Az ősbemutatót 2020 februárjában tartották Prágában – egy hónapot kapott a film, hogy megmutassa képességeit a nagyközönség előtt, mielőtt a Covid és a korlátozások sora parkolópályára állította.
A cselekmény látszólag a cseh parlamenti választásokat veszi górcső alá, mégis hamarabb térünk át róla a világpolitikára és egy ember hatalmas igazságérzetére, minthogy a filmnek a lényegi része elkezdődne. A vetítés előtt egy rövid, egyperces videóban mutatta be a filmet a rendező. Elmondta, hogy a műfaja dráma, ám egyszerre vígjáték és krimi is, és véleménye szerint egy moziban büszkén helytálló alkotás.
A cselekmény
A történet egy Tel Aviv-i kávézó teraszán indul, ahol főhősünk, Pavel (Krystof Hádek) és barátnője találkoznak. Esemény eseményt követ, és szerencsés módon Pavel hibája, valamint rossz helyzetfelismerése megmenti az életét a percekkel később bekövetkező robbanástól. Barátnője nem ilyen szerencsés. Vágókép, főcím és máris 3300 km-rel arrébb, Prágában találjuk magunkat egy reklámforgatáson. (Gyorsak ma már az utazások, tényleg kinyílt a világ…) A forgatáson megismerkedünk történetünk másik főszereplőjével, Plech-vel (Jiri Mádl), Pavel legjobb és talán egyetlen barátjával. A forgatás során bekövetkezett baleset végett Plech drónos nélkül marad, így jobb ötlet híján felhívja a Tel Aviv-i incidens óta nővérénél lakó Pavelt, hogy segítsen be neki a drónnal, mert tudja, hogy gyermekkorában repülőmodellek reptetésével foglalkozott.
Pavel elvállalja a munkát, annak ellenére, hogy még sohasem drónozott, de szerencsére hamar bele is tanul. Itt találkozik össze főhősünk egy hölggyel, aki a film végéig kíséri őt. Mint ahogy feljebb is említettem, cseh parlamenti választások zajlanak éppen. Pavel a forgatás után hazafelé vezetve belebotlik egy éppen a kampánybeszédét tartó, a rendszert és a kormányt szidó jelöltbe, akinek a programja és szavai Pavelt annyira megfogják, hogy hamarosan be is áll kampányolni neki.
A történet innen kezd „felpörögni”. Pavel egy telefonhívásnak köszönhetően megtudja, hogy barátnője halála nem egy baleset, hanem egy ellene és a kutatásai ellen irányuló merénylet volt. Pavel mindenről lemondva nekiesik felgöngyölíteni az ügyet, a saját életét kockáztatva. A történet előrehaladtával kiderül, hogy a politikus az mégis csak politikus, és semmivel sem jobb vagy emberségesebb, mint a regnáló kormány. Pavel pedig eközben egyre mélyebbre ásva a nyomozásban rájön, hogy amit ő egy mellékes dolognak hitt, az valójában egy világméretű összeesküvés, mely a film végén a főhős halálát fogja okozni.
Kritika
A rövid szinopszis alapján azért elég csábítónak tűnik az alkotás, úgyhogy bizalommal választottam ezt a filmet mint életem első távmozis élményét. Sajnos mégis nagyrészt kemény kritikát és csalódottságot váltott ki belőlem, így a következő sorokban az én szubjektív és elmarasztaló véleményem olvasható.
A film árnyoldalaival kezdem, mert a pozitívumait még magam sem találtam meg maradéktalanul. Adott egy izgalmas alaptörténet, amit a film nagyon lassan mutat be. Az első 5 perc után lelassul, és ezt a tempót az utolsó 10 percig tartja is. Tehát a köztes másfél órát ugyanazzal a lassú és jelentéktelenül túlhúzott történéssel mutatja be a film, ami miatt az egész értelmetlenné, élvezhetetlenné válik. Nincs értelme annak, amit a főhős tesz, mert számomra aránytalanul túlzó a probléma súlyához képest.
Sajnos már az első 25 perc után elvesztette a figyelmemet, és nem érdekelt sem az alapkonfliktus, sem a főszereplő. Kiválasztottak egy fergeteges színészt egy gyenge szerepre. A főhős, Pavel ugyanis nem más, mint a társadalommal szembemenő ember, akit hatalmas igazságérzete nekem inkább gyerekessé tett. Pavel gyermeki és naiv. Azt hiszi, hogy a politikusok sosem hazudnak, vagy hogy minden embert hozzá hasonló elvek vezetnek az életben, és mindenkit csak az érdekel, hogy mit tett Amerika Irakban. Mindennek tetejében Pavel két nővel kavar, és mind a kettőt be akarja vonni, annak ellenére, hogy ez az állásuk és életük veszélyeztetésével járna. Számomra egy igencsak antipatikus karakter, akinek a motivációját eleinte a barátnője halálához kötöttem, de idővel rájöttem, hogy szimplán csak egy egyoldalú, unalmas személyről szól a történet, akit a hatalmas igazságérzete és naivitása jellemez, semmi több.
Azért persze akadt néhány jó dolog is a filmben. Ezek közé sorolnám, hogy a legjobb barát, Plech karaktere számomra sokkal szimpatikusabb volt, valamint, hogy szépek a drónos jelenetek. Természetesen a film alapvető mondanivalója és a szövegkönyv is mind dicséretre méltó.
Minden kritikám ellenére ez a mű nem egy értéktelen alkotás. Az igazságkeresés motívuma teszi értékessé, fontossá. Nem az a film, amit valaha is újra megnéznék, vagy ajánlanám bárkinek, viszont tanítani kéne jogi és politológia szakon. Hogy miért? Például Plech Zon mondata miatt: „Ma már az, hogy kire rakod az X-et, nem dönt, maximum csak a te és a környezetedben élők életére van hatással. A világban ma már a pénzzel szavazunk. Az, hogy milyen autót veszek, mennyi pénzből, ma már ez dönti el, hogy kinek adom a jelképes szavazatom.” Vagy Pavel nagybátyjának mondata miatt. „Ma már leáldozott a tüntetések kora. Régen, ha odaálltál, akkor ott mindannyian egy nemes célt szolgáltatok. Ma már, ha odaállnál, akkor jönne a csőcselék, a másért tüntetők, és a tüntetés elvesztené az értékét, jelentőségét, eredményét.” A filmben ezeken kívül még számos hasonló mondat hangzik el.
Összességében én mégis csalódtam a filmben. Amikor megláttam a leírást, azt hittem, hogy „de jó, egy kormánykritikus film, szidja a politikát, na ebből milyen jó kis párhuzamokat fogok tudni vonni a magyar közélettel.” Ezzel az elvárásommal szemben a film nem erről szól, hanem Amerika és Európa országainak titkos, kétes ügyleteiről és az ember saját személyiségének gyötrelmes rabságáról, mely egy nagyon jó téma lenne, ha nem ilyen hidegen tálalnák elém, mint egy szottyos és ázott mekis krumplit.
Míg a film engem nem győzött meg, addig a távmozi egy kincs. Elvárások nélkül, kevés izgalommal vártam, hogy milyen is lehet így a mozizás élménye. A vetítés előtt 10 perccel léptem be a Toldi mozi online lobbyjába, ahol álnevek mögé bújva beszélgethettünk a film kezdete előtt a többi nézővel. De nem akármilyen nevek mögé! Én Alfred Hitchcockként beszélgettem Charlie Chaplinnel, Ingrid Bergmannal és Louis de Funès-zel. Majd a lobbyból előbb egy vetítőterembe, onnan pedig a film elejébe csöppentünk. A filmet visszatekerni vagy megállítani nem lehetett. Ez számomra csak azért volt kényelmetlen, mert a kezdés előtt kicsivel értem haza, és így szívesen kiugrottam volna közben egy-két percre… A film végeztével, bár már csak kevesen, de visszatértünk a lobbyba, ahol megint lehetőségünk volt kibeszélni a filmet.
Bármennyire is hangulatos volt ez így, szerintem ez sosem lesz alternatívája a mozinak vészhelyzeteken kívül. Nekem szerencsém volt, hogy nagy tévén élvezhettem a filmet, mégsem tudta visszaadni a mozis érzést, bármennyire is szerette volna. Sem a popcornillat, sem a mozis kóla, sem pedig a hangok és a kép nem hozták meg azt az igazi, hamisítatlan mozis érzést. Ennek ellenére mégis élveztem a távmozizást, a maga hiányosságival együtt is.
