5 perzselő film a forró nyári napokra

A hűsölés a szobában vagy a Balatonparton mindig jól tud esni ilyen melegben. Ám a forró nyári délutánokon, mikor már a jeges finomságok sem segítenek, bele sem gondolunk, hogy vannak helyek, ahol a jelenlegi időjárás még hűvösnek számít. Ilyen helyekre kalauzolja el az olvasót listánk öt filmje.

Az istenek a fejükre estek (Jamie Uys, 1980)

Ez a vígjáték már-már klasszikusnak is nevezhető. Dokumentumfilm jellegű alkotásként indul az egész, hisz a narrátor az első percekben azt mutatja be, hogyan éli mindennapjait a Kalahári-sivatag perzselő vidékén egy busman törzs. Az életük gondtalan, békés és boldog, de ezt felforgatja az „istenektől” kapott gonosz valami: egy kólásüveg! A törzs egyik tagja, Xi elhatározza, hogy ezt a tárgyat elviszi a világ szélére, és ott ledobja. Útja során találkozik össze egy kutatóval, Andrew Steynnel és segédjével, valamint a nagyvárosból ideérkező tanítónővel, Kate Thompsonnal.

A film humora elsősorban a modern eszközökre és a fehér emberre rácsodálkozó Xi, illetve a tanárnő közelében meglehetősen szerencsétlenné változó Steyn figurájából fakad. Ám hiába vígjáték Az istenek a fejükre estek, a poénok mögött megbúvik az afrikai térség politikai helyzetét bemutató szál. A cselekmény ezen részében a helyi katonaság azért üldözi a felkelő Sam Bogát és csapatát, mert ők merényletet követtek el a politikusok ellen egy tanácskozás közepette. A film viszont e fordulat ellenére sem válik sötétebb hangulatúvá, ugyanúgy záporoznak a poénok…

Palm Springs (Max Barbakow, 2020)

Ez a sci-fi-vígjáték a Kalifornia déli részén fekvő Palm Springsben játszódik, és az időhurkos formulát követi. Ez azt jelenti, hogy a főhősnek (jelen esetben főhősöknek) az életük egy napját kell újraélniük valószínűleg a végtelenségig. Ebben az esetben egy esküvő napja ismétlődik. A lagzi során az egyik vendég pasija, Nyles (Andy Samberg) becserkészi a menyasszony húgát, Sarah-t (Cristin Milioti). Az esküvőről lelépve a sivatagban romantikáznak, mikor hirtelen Nyles-ra támad egy rejtélyes alak. A sebesült Nyles az összecsapás után egy világító barlangba kúszik, és szerencsétlenségére Sarah utánamegy. Másnap már a lány is újra az esküvő napján ébred.

A Palm Springs következő szakasza az időhurkos filmek (Idétlen időkig, Boldog halálnapot) rajongói számára nem lesz meglepő: részben arról szól, hogy Sarah tesztelgeti a csapdából való kijutás lehetőségeit, részben pedig arról, hogy beletörődve a kudarcba, próbálja elviselhetővé tenni magának ezt az egész helyzetet – persze „rabtársa” oldalán. A film romantikus oldala az örök magány kérdéskörétől jut el Nyles és Sarah szerelméig. De a Palm Springs arról is szól, hogy mekkora erő és boldogság kell egy fásult, egyhangú kapcsolatból való kilépéshez, illetve hogy miképpen birkózhatnak meg a párok a szerelmi dinamikát lohasztó hétköznapok szürkeségével.

A film megpróbál az időhurokből való kilépés lehetőségére tudományos megoldással szolgálni, de szerencsére ezt nem bonyolítja túl. Érdekesség viszont, hogy a készítőknek – a hasonló alkotásokkal ellentétben – eszébe sem jut megmagyarázni, mennyi ideje ragadtak hőseik a hurokban. Erre csak következtethet a néző a film eseményei alapján, viszont ha így tesz, rájöhet arra, hogy a léhűtő Nyles akár több ezerszer is újraélhette ugyanazt a napot.

Szemet szemért (Spike Lee, 1989)

Az első két vígjáték után most egy komolyabb film következik. A Szemet szemért ugyanis egy fontos társadalmi problémákat pedzegető dráma. A film a brooklyni nyár legforróbb napján játszódik, lényegében egyetlen utcában, egy olyan napon, amikor a hőség és a faji ellentétek miatt pattanásig feszülnek az indulatok. Ez a New York-i városrész egy igazi, kulturális olvasztótégely: mindenféle bőrszínű, kultúrájú, származású és korú ember él itt. Spike Lee pedig nagy hangsúlyt fektet a bennünk élő rasszizmus és erőszak veszélyeire, illetve egy napjainkban is sokszor jelentkező, tengerentúli problémára, a rendőri brutalitásra.

Meglepő lehet, hogy a Szemet szemért harminckét év távlatából is időszerű film. Bár ezt inkább szomorú látni, hiszen mindez azt bizonyítja, hogy a filmben látott problémákra még napjainkban sem született megfelelő és időtálló megoldás, gondoljunk csak a George Floyd-ügyre és a nagy sajtóvisszhangot kapott Black Lives Matter mozgalomra.

A Szemet szemért legkomolyabb erénye azonban az, hogy a méregerős társadalmi problémák és a környékbeliek elkeseredettségének megragadása ellenére a film nem tűnik egy kétórás búslakodásnak. Spike Lee filmjének nagy részében jókedvű embereket látunk, mint például tűzcsap vizében bolondozó kölyköket vagy jóízűt beszélgető és csipkelődő, de mindenért morgolódó időseket, akik a járdán napernyő alatt ülve pihennek. A film keveset szereplő, mégis felejthetetlen karaktere a rádiós, aki ébreszti, boldogítja és este megnyugtatja az embereket a zenéjével. Olyan karakter, aki mintha kívülről szemlélné az elharapódzó eseményeket: kommentálja a cselekményt a stúdió ablakából, néha direkt odaszól valamit az utcán sétáló srácokhoz. E rétegzettség fényében nem csoda, ha a Szemet szemért eredeti forgatókönyvét anno Oscar-díjra is jelölték – az már az Akadémia hibája, hogy Spike Lee filmje nem vihette azt haza.

Veszett vidék (Warwick Thornton, 2017)

Az 1920-as évek Ausztráliájába repíti a nézőt a Veszett vidék. A film valós események inspirálta cselekménye szerint egy színesbőrű férfi, Sam feleségét megerőszakolja a közeli farmra költöző, iszákos és rasszista Harry. Az exkatonában dúló gyűlölet ráadásul újabb konfliktust generál, így Sam kénytelen önvédelemből lelőni a rátámadó Harryt. Napjainkban az igazságszolgáltatás számára talán egyértelmű lenne az ügy, ám történetünk idején más idők járnak Ausztráliában, ezért Sam és felesége menekülni kényszerülnek. A helyiek pedig a nyomukba szegődnek.

A film cselekménye nem igazán pörgős, de így is képes végig fenntartani a figyelmet. Az elkeseredett hajsza, Sam igazának bizonyítása, valamint a városiak őslakosokkal való bánásmódja mind-mind egy olyan történelmi múltat mutat be, amire nem éppen büszke Ausztrália. Tehát ahogy a Szemet szemértnek, úgy a Veszett vidéknek is központi eleme a rasszizmus. És igencsak sokat lehet tanulni Samtől, hisz ő jó ember, és csak azért folyamodik erőszakhoz, hogy a családját megvédje. Ezt bizonyítja, hogy a hajsza közben a sósivatag kellős közepén az üldözők egyike kimerülten rogy össze, Sam azonban megmenti az őrmester életét azzal, hogy vizet ad neki.

1200 mérföld hazáig (Phillip Noyce, 2002)

A Veszett vidékhez hasonlóan ez a film is Ausztráliában játszódik, és igaz történeten alapul. A történet középpontjában egy 1930-as évekbeli terv áll, mely szerint az ausztrál őslakosok és a fehér telepesek közös, félvér gyermekeit el kell szakítani az aboriginal környezetből, és be kell olvasztani a fehér ember civilizált társadalmába. Ez a szociális program egészen az 1970-es évekig érvényben volt, és nem titkoltan azért született, hogy az őslakosok az évtizedek során megszűnjenek „létezni”, és teljesen beolvadjanak a fehérek lakta társadalomba.

A film főszereplője három félvér kislány, akik a fenti program keretében kerültek nevelőintézetbe. A gyerekek természetesen nem akarnak ott maradni, annak ellenére sem, hogy látják, eddig minden szökevényt visszavittek és durván megbüntettek. A legidősebb közülük egy nap mégis úgy határoz, hogy ideális lenne az időpont a szökésre, mivel a közelgő eső el fogja mosni a nyomaikat. Neki is vágnak a sivatagnak, nyomukban a fejvadásszal és a rendőrséggel.

A kerettörténet alapján azt gondolhatnánk, hogy a Veszett vidékhez hasonlóan ebben a filmben is domináns a rasszizmus, de ez a gondolatvilág inkább csak a nevelőintézeten belül jelentkezik. Ebben a filmben nem látunk percenként feketéket szidó, gyalázó, lenéző fehér embereket, ugyanis itt mindenki, akibe a menekülésük alatt belefutnak, kedves és segítőkész a kislányokkal. Ezért is üdvözítő élmény megnézni ezt a filmet, mert csak izgulni lehet a családjukhoz menekülő lányokért és a reményteljes, pozitív végkifejletért.