A jegyautomata, a központ és az ember – Bürokrácia kontra kisember 1-1

Napjaink Magyarországán egy átlagpolgárnak rengeteg nehézséggel kell szembenéznie. A hatalmas áfák, az alacsony bérek és a tekintélyelvű, jómódúaknak kedvező rendszer mellett a modernizáció és az embereket szolgáló intézmények bürokratikus működése is képes felemészteni a nyugodt hétköznapokat. Cikkemmel az utóbbi két jelenségre hoztam példát.

2010-ben a BKV teljesen megújult – hála egy fiatal, közlekedésőrült közgazdásznak, Vitézy Dávidnak. Vitézy a vadiúj cég (BKK) első vezérigazgatójaként a romos és átláthatatlan tömegközlekedési infrastruktúrát olyan intézkedésekkel reformálta meg, mint a budai fonódó villamosvonal kiépítése vagy a megállókba telepített kijelzők elhelyezése. Neki köszönhetően kezdték el kialakítani az automatás jegyvásárlási rendszert is. Vitézy Dávid 2014-es menesztésével azonban a BKK hirtelen feltörése iramát vesztette, és azóta úgy érzem, mintha agonizálna a szervezet. Ezt az állapotot pedig jól tükrözi a jegyautomaták hektikus működése.

Vitézy ugyanis nem tudta befejezni az automaták rendszerének kiépítését, utódai pedig hamarabb gondolták késznek őket, mint ahogy tényleg készen lettek volna. A félkész teremtményekről pedig már 2015-ben is szép számmal jelentek meg cikkek arról, hogy rosszul működnek. Így a puszta létezésük is több szempontból megkérdőjelezhető.

Egyrészt a gépeknek hála rengeteg jegyárusbódét szüntettek meg, ami a praktikusság szempontjából érthető is volt: sokkal könnyebb egy megállóban vásárolni, mint keresni egy külön erre a célra kijelölt bodegát. De mivel a gépek kiszámíthatatlanul működnek, és sehogy nem kapjuk meg biztonságosabban a jegyet, korántsem egyértelmű, hogy megérte-e egy idős hölgyet megfosztani a nyugdíj-kiegészítésétől vagy egy újságost a kis bevételétől. Másrészt vegyük figyelembe, hogy egyre kevesebb ember hagyatkozik az automatákra, mióta már ezerszer gyorsabban is lehet jegyet és bérletet venni online. Nem véletlenül kezdtek pár hónapja megjelenni azok a cikkek, melyekben már az a kérdés merült fel, van-e egyáltalán értelme ezeket a méregdrága gépeket fenntartani, főleg ilyen mennyiségben. Személyes történetemmel pedig még inkább árnyalni tudom az automaták megkérdőjelezhető létét.

Nemrégiben történt, hogy jegyet kellett vennem egy automatából, amire volt kemény 1000 Ft-om. 1000 Ft, amiből még ettem is volna az iskolai büfében. Gondoltam, miért is ne vehetnék belőle egy jegyet potom 350 Ft-ért. Ebből nem lehet semmi baj. A Keleti pályaudvar aluljárójában el is jutottam a fizetés szintjéig – tudom, hogy itt van egy rendes BKK-s iroda is élő, lélegző emberekkel, csak valamiért, amikor én arra járok, rendre zárva van. (Illetve mentségemre szóljon, hogy az ott dolgozók sem a legkedvesebbek, akikkel valaha találkoztam.) Be is „dobtam” az ezresem, majd bumm! Mármint pont, hogy nem bumm! Két perc feszült várakozás után a gép kiírta, hogy hiba történt – jegyet nem adott, ellenben elnyelte a pénzem és kiírta, hogy készpénzzel nem lehet fizetni.

Állok ott pár másodpercig, hogy ez így most mi, majd gondoltam, odamegyek az aktuális jegyellenőrhöz segítségért. Szerencsém volt, mert kifogtam egy tüneményes hölgyet. (Sosem gondoltam volna, hogy ezt mondhatom egy jegyellenőrről!) A néni bő egy fejjel volt alacsonyabb nálam, 50-es éveinek végén járhatott, de ennek ellenére fiatalosnak és energikusnak tűnt, mosolya pedig olyan elragadó volt, hogy egy pillantással meg tudott nyugtatni. Amint elpanaszoltam neki a tragédiámat, a munkáját félbehagyva, felháborodva sietett a segítségemre, hogy „1000 Ft az 1000 Ft”, és ha kell, akkor „megküzd az irodával is, de visszaszerzi a pénzemet!” Majd észszerű megoldásként azt javasolta, hogy hívjam fel a KÖZPONTOT.

Én ezt az automatára írt szám alapján meg is tettem, majd vártam bő 3 percet, míg felvették. Na, innentől kezdődött egy csodás beszélgetés az 1000 Ft-ról. Úgy éreztem, hogy a központos nőnek rosszul indult a reggele, ezért gondolta, az enyémet is picit elrontja. Dögöljön meg a szomszéd tehene is! A társalgási stíluson túl az egész probléma abból adódott, hogy mivel utánam jöttek más utasok, ezért az én vásárlásom már nem látszott a rendszerben. Lehet ezt az automaták hiányosságának betudni. A beszélgetés ezen pontján azonban még sem én, sem a hölgy nem gondoltunk e lehetőségre, így hamar kiderült: szerinte én „csak kitaláltam a történetet pénzszerzési céllal”. 1000 Ft-ról beszélünk még mindig! Azért ahhoz tényleg hatalmas szüksége kell hogy legyen valakinek a pénzre, hogy ilyen módon próbáljon hozzájutni. A nő szerint ez viszont reális pénzszerzési megoldás volt. Tehát egy jó tízperces, kölcsönös szidalmazás után – amit az emberek nagy része végighallgatott – rájöttem, hogy nem egyedül állok az aluljáróban. Ott volt mellettem a tündéri BKK-s hölgy is, így mint tanút vagy szellemet megidéztem, hogy magyarázza már el a központnak, hogy nem ilyen módon szerzek magamnak kajapénzt, hanem tényleg benyelte a vagyonom az automata.

És ő jött. Átvette a telefont, pár percig beszélt nyugodt hangnemben, majd visszaadta és visszament dolgozni. Míg én kaptam egy lehetőséget. Elsöprő győzelmem azonban nem tarthatott sokáig, mert megtudtam, mi jön ezután. A telefon visszakapása után a letört szarvú központos ugyanis elmagyarázta a lehetőségem a fellebbezésre és a jegyzőkönyvfelvételre. Kiderült, hogy nem is 1000 Ft-on, hanem egy nyamvadt panaszkönyvön veszekedtünk majd 20 percet. Tök jó. Miután nagy nehezen lediktáltam életem nagy részét a születésemtől az aktuális pillanatig, a nő egy egyszerű „30 napon belül elbírálják, hogy jogosult vagyok rá vagy sem” reakció után letette a telefont. Én meg csak álltam ott, hogy most mégis mi történik.

Miután felébredtem gondolataimból, fogtam magam és odamentem a hölgyhöz, hogy megköszönjem a segítségét, és elmondjam, mi történt. Ő pedig meghallgatott. Majd egyszer csak rám nézett, kivett a táskájából egy darab jegyet, ami az egyszem sajátja volt, és nekem adta, hogy ne késsek el az iskolából. Igen. Még az olyan hatalmas, bürokratikus, útvesztőkkel teli intézményekben is, mint a BKK, dolgoznak olyan emberek, akik segítenek, ha rászorulsz. A hozzá hasonló példák hozzák vissza az emberiségbe vetett hitet. Köszönöm, Néni!

A bürokráciával és az automatákkal viszont azóta sem sikerült megbékélnem. Bár az eset már több mint egy 1 hónapja történt, semmiféle visszajelzést nem kaptam a szervezettől. Javasolhatnám, hogy többet ne használjatok automatát – de ez azért elég lehetetlen megoldás lenne! Így inkább csak annyit tudok tanácsolni, hogy próbáljatok bankkártyával fizetni, vagy térjetek át az online jegyvásárlásra. Én is ezt fogom tenni! A jövő is ebbe az irányba mutat: a BKK ugyanis az automaták számát elkezdte csökkenteni.

Ha pedig Veletek is előfordulna hasonló eset, utolsó tanácsként azt ajánlom: ne hagyjátok, hogy más használhassa utánatok a gépet, mert akkor nem látszik a központban, hogy mi is történt, vagy legalább keressetek egy kedves jegyellenőrt, aki megment Titeket. Biztosan vannak még olyan jegyellenőrök, akikre egyáltalán nem passzolnak a negatív sztereotípiák.