Hűség és vad rock and roll

Interjú Porhajas László igazgatóhelyettes úrral

 

Asaad Mariam: Tisztelt igazgatóhelyettes úr! Negyedik éve szeretett osztályfőnököm, tanárom és most már az iskola igazgatóhelyettese is. Gratulálok a kinevezéséhez!

Porhajas László: Köszönöm szépen!

Melyik a helyes megszólítás?

Tanár úr! Ez egyértelmű. Ebből a szempontból nem változott semmi.

Tanár úr, hányadik munkahelye az Újbudai Széchenyi István Gimnázium?

Hát elég nehéz lesz ezt összeszámolni… Ha nem tévedek, akkor az első.

Minden karrier-tanácsadó azt sulykolja, hogy időnként munkahelyet kell váltani. A tanár úr miért nem változtatott? Mi tartotta az iskolánkban?

Na igen. Ez egy nehéz kérdés. Tudom, nem modern meg nem népszerű, hogy valaki ilyen sokáig ugyanazon a munkahelyen van… Mi tartott itt? Egyrészt a kollégák. Alapvetően azt mondom, hogy mindig is jó tanári kar volt az iskolában. Mindig is jó kollégáim voltak, mint ahogyan most is jó kollégáim vannak. Azonkívül én eléggé hűséges típus vagyok. Ebből következően, ahogy a feleségem mellett is kitartok immár 32 éve, úgy az iskola mellett pedig még több ideje.

Végül pedig gróf Széchenyi István miatt is maradtam. A legutóbbi osztálykiránduláson ti is tapasztalhattátok, hogy nagy tisztelője vagyok. És ha belegondolunk, akkor hol találhattam volna ennél jobb nevű iskolát, mint amelyik a legnagyobb magyar nevét viseli?

Mi, a mostani 12. c osztály hányadikok vagyunk pályafutása során?

A hetedik, akiket végigviszek. 1996 óta folyamatosan vagyok osztályfőnök. Ti vagytok a hetedik és egyben az utolsó osztályom!

Melyik volt a kedvenc osztálya? Jól érezzük, hogy mi vagyunk azok?

No, megint csak egy nehéz kérdés. Főképpen azért, mert a kérdés félig-meddig próbálja kiprovokálni a választ. De a válasz nem egyértelmű, és ez nem rajtatok múlik. Az előző osztályomnak nem nagyon tetszett, hogy azt mondogattam nekik: mindig a páratlan osztályaim voltak a legjobbak. Nyilván nem tetszett, mert ők a hatodikok voltak a sorban. Ezt azért hangsúlyoztam, hogy próbálják meg még jobban összeszedni magukat. Legyenek ők a kivételek! Hát ez nem annyira sikerült… A kérdésre visszatérve: ti versenyeztek az első és a harmadik osztályommal, tehát a 2000-ben meg a 2008-ban végzettekkel. Ugyanakkor ők már sokkal inkább csak emlék, ti pedig még közel egy évig a valóság vagytok. De nem akarom megbántani őket sem, úgyhogy azt mondom, hogy holtversenyben első helyezett ez a három osztály.

Számunkra ez mindenképpen első helyezés, amit köszönünk szépen!

Azért, drága gyermekeim, vegyétek figyelembe, hogy a tanév még tart! Tehát ez még nem a végleges értékelés!

Mi a szép a tanári pályában?

Mi a szép? Alapvetően az, hogy a tanár emberekkel foglalkozik. Mindenképpen több ez a pálya, mint ha csak egy irodában ülnék. Másrészt a hatodik X-en túl fiatalon tart, hisz fiatalok közt van az ember. Harmadjára pedig meg kell próbálni minél többet átadni abból a tapasztalatból, tudásból, amit összegyűjtött az ember. A cél az, hogy minél jobb legyen a fiataloknak, legyenek sikeresek az életben.

Jól tudom, hogy a tanár úr fiatalabb korában volt punk is? Ezek szerint lázadó fiatal volt?

Fogalmam sincs, hogy ezt honnan vettétek. Ezt határozottan cáfolom. Sosem voltam punk! Én rocker voltam. Majdnem egy teljes napig!

Szabad tudni ennek a történetét?

25-30 évvel ezelőtt idegen nyelvi délutánok voltak az iskolában. Az egyik délután Matthias Reim „Verdammt ich lieb dich” című számát adtuk elő. És hogy kellőképpen hitelesek legyünk, felöltöztünk rockernek.

Ön is?

Természetesen. (Énekelve:) „Verdammt ich lieb dich, ich lieb dich nicht…” Hogy tetszik?

Hatásos!

Volt még egy emlékezetes fellépésünk – már nem is tudom, melyik osztályommal. Gólyabálon vagy gólyavetélkedőn a Bikini együttes egy számát adtuk elő. Természetesen úgy, hogy mindenkin bikini volt.

A tanár úron is?

Természetesen. Mindenkin.

Értem… (Közös nevetés.)

Úgyhogy ez volt az, amire az igazgató úr azt mondta, hogy ez már kicsit talán erős… Ez a fellépésünk tehát túl emlékezetesre sikerült. Egyébként visszatérve a kérdésed második felére – hogy lázadó fiatal voltam-e – én rendkívül jó gyerek és rendkívül jó fiatal voltam. Annyira, hogy az már túlzás. Nem szabad túl jó gyereknek lenni, nem szabad, hogy az ember mindig a tanárok kedvence legyen!

Az Ön életét mennyire határozta meg a tanári hivatás?

A válasz erre egyértelmű: Nagyon, ami igazából nem is csoda, hiszen az én utam nyílegyenesen vezetett, nem voltak kitérők. Érettségi, utána egyetem, utána a Széchenyi. De egy pillanatra sem bántam meg, hogy ezt a pályát választottam, remélem, a diákok is nagy általánosságban így gondolják, hiszen velük töltöm a napjaimat, remélem, számukra sem annyira kínszenvedés. Szerencsés embernek tartom magam, hogy azt csinálhatom, amit szeretek.

Mi az, amit a mai fiatalokban a legjobbnak lát?

Nemrég egy 20 éve érettségizett osztály osztálytalálkozóján voltam. Azt kérdezték tőlem, hogy mennyiben mások a mai diákok, mint ők voltak. Régen nem volt okostelefon meg internet… A mai diákok rengeteg időt töltenek ezekkel az okoseszközökkel. Én úgy gondolom, inkább az emberek között vannak különbségek, nem pedig a generációk között. Nincsenek jobb és rosszabb generációk.

És mit „javítana” bennünk?

Maradjunk akkor az iskolai szerepeimnél! Erre a kérdésre egy évzáró jut az eszembe, amelyen a Hooligans együttes egyik számát adtuk elő. Ez lenne a válaszom:

,,Menj, küzdj az álmodért,
Minden vágyadért, mi benned él!
Győztes lesz a harc,
Ha nincs több hátraarc,
Végül majd tiéd,
Miért szívből küzdenél!”

Kedves tanár úr! Megígérem, hogy mi igyekezni fogunk! Köszönöm szépen az interjút! További sikereket kívánok igazgatóhelyettesi munkájához is!

Köszönöm szépen!

Fotók: Magyar Donát