Bloody Trapland, avagy hogyan kapj agyvérzést 5 perc alatt (tutorial) – A játék, mely képes volt felidegelni két igen toleráns embert

A Bloody Trapland alapvetően egy olyan játék, amit társaságban érdemes játszani, ezért mi is nekiültünk minden bátorságunkkal és türelmünkkel, hogy belevessük magunkat a platformer játékok Mariana-árkába. Megpróbáljuk átadni a játék „élvezetét” az obszcén szavak mellőzésével.

Prológus: Purgatórium

2013-ban megjelent a világ egyik legidegőrlőbb platformer játéka, amelynek köszönhetően sok billentyűzet, kontroller, illetve monitor került szervizbe. A műfaj lényege, hogy egy kétdimenziós világban különféle akadályokon keresztül képesek legyünk eljutni egy adott pontból egy másikba.

A Kalandunk kezdetén választható karakterek szőrös, kövér, színes bundájú macskák, amelyek létezése is képtelenség, nem azért, mert színesek, hanem mert kövérek, és az első adandó alkalommal kisebb testi sértést okoznánk nekik.

A játék több mint 100 pályával rendelkezik, amelyet hat különböző világra osztottak fel. Minden világnak különböző sajátosságai vannak, például a havas pályán jeges padlókkal találkozhatunk, míg a lávás pályáknál tűzgolyók repülhetnek felénk, ezzel károsítva a játék iránt táplált érzéseinket.

Ráadásul a Bloody Trapland büszkélkedhet egy második résszel is, amelynek végigjátszása „kicsikét” nehezebbre sikerült. Ennek ellenére úgy láttuk, hogy nem lesz ez annyira vészes. Még Víziónk sem volt arról, hogy itt főellenségek állnak utunkba, ha befejeztünk egy világot: egy sziklaszörny, egy sivatagi féreg, illetve egy hógömbben ülő szadista pingvin.

Vér és veríték

Amikor nekivágtunk, úgy gondoltuk, hogy szórakoztató időtöltésnek fog bizonyulni, és ez egy gyönyörű kezdet lehetett volna a platformer játékokhoz, DE tévedtünk…

Szembe kellett néznünk azzal a ténnyel, hogy rendkívül kimerítő tud lenni már az is, hogy egyáltalán együtt tudjunk játszani. Ugyanis sikerült a fejlesztőknek olyan szinten „melléfogniuk”, hogy a többjátékos mód csak kisegítő szoftverekkel működik. Ám ha ezen továbblépünk és sikeresen megkezdjük a játékot, hirtelen egy felirat fogad minket, miszerint *TIMED OUT*. Ekkor jött a fejvakarás, hogy mit hibázhattunk, de nem mi voltunk azok. Egyszerűen ilyen a játék. Megcsapott minket a 8 bites világ, és a rendkívül „nyugtató” zene, ami csak tovább emeli a vérnyomást. A többjátékos mód apróbb nehézségei után meg sem lepődnénk azon, ha véletlenül sikerült volna ilyen silányra a háttérzaj.

Az első pályákon végül nagy büszkén túljutottunk, és már-már arra gondoltunk, hogy 20 perc alatt végig is visszük az egész megmérettetést. MEGINT tévedtünk. Ugyanis Partizáni lendülettel ugrottunk fejest a második világ kedves kis ajándékaiba és borongós atmoszférájába. Akkor éreztük először, hogy ez nem lesz a legkönnyeb felvonás, amikor a semmiből leszállt az égből egy kőből formált ököl, és a megnyugvás mezejére lapított minket. Majd a több száz tüske átugrása után újabb problémák merültek fel, mint például egy futószalag, felette két körfűrésszel, ami szívesen segített nekünk, hogy darabokban érjünk be a célba. A fröccsenő vér nemcsak családias hangulatot keltett, hanem megnehezítette a pályaelemek felismerését is. A végére pedig olyannyira lehetetlenné tette a játékmenetet a folyamatos szerv(er)szakadás, hogy áttértünk eme gyöngyszem következő részére.

A második rész teljes ámulatba ejtett minket, amikor megláttuk, hogy nem sül ki a szemünk a múltévszázadi felbontástól, és a zene is sokkal élvezhetőbbé vált. Újfajta mozgáselemeket építettek bele, mint például a csúszás és a falról való elugrás. A pályák nagy része könnyebben teljesíthetőnek tűnt. Most már készültünk arra, hogy átver minket a játék, de az első két világ igen zökkenőmentesen sikerült, és amikor már azt hittük, hogy ez így is marad, kiderült: MÉGSEM LETT IGAZUNK. A sivatagban már kimutatta a foga fehérjét, ugyanis akkora volt az UV-sugárzás, hogy képes volt megölni minket pár alkalommal, míg a jeges pályán a víz megfagyasztott és hóemberek dobáltak minket. Arról nem is beszélve, hogy „ezt nem cicáknak, hanem pókembereknek tervezték”.

Végül az utolsó világig már nem jutottunk el, ugyanis a pulzusunktól kiakadt a vérnyomásmérő, így hát úgy döntöttünk, hogy az ördögöt már nem látogatjuk meg.

Itt a vége, fuss el véle. Aki nem hiszi, alább tekintse meg túlélési próbálkozásaink dokumentációját.

(A cikk megírása folyamán egy újságírónak sem esett bántódása.)