Día de los Muertos, avagy miért a halottak napja Mexikó legvidámabb ünnepe
Mexikóban egészen egyedülálló ünnep a halottak napja (Día de los Muertos): az emberek ott ilyenkor nem az elmúlást és veszteséget dolgozzák fel, hanem épp ellenkezőleg. Boldogsággal, élettel töltik meg a temetőket a háromnapos hagyomány alatt, karneválokat szerveznek, táncolnak, zenélnek, és csupa színes szimbólummal díszítik az utcákat, a tereket és a házakat.
A közép-amerikai országban október 31-től november 2-ig tartják az ezeréves múlttal rendelkező halottak napját. Hasonlóan, mint mi, az elhunyt szeretteikre gondolnak ezekben a napokban, viszont teljesen ellentétes megközelítéssel. Nem a hiányukat és a fájdalmat elevenítik fel magukban, hanem odaadó szeretettel, gondoskodással, elfogadással és vidámsággal tekintenek rájuk. A halált egy mérföldkőnek, egy tapasztalatnak fogják fel, és úgy gondolják, a halál csupán az élet folytonosságát jelenti – az emberi lét körforgásának része. Úgy tartják, ezeken a napokon a holtak felkelnek és áttérnek az élők közé, hogy velük együtt ünnepeljenek.
Éppen ezért országszerte rengeteg, helyenként eltérő, de hasonló karneválokat, esteket szerveznek, és díszek sokaságával színesítik az utcákat és a temetőket. A legnagyobb esemény a Mexikóvárosban rendezett halottak napi karnevál, mikor emberek ezrei vonulnak fel leróni tiszteletüket őseik iránt. Mosolyogva, ünnepelve sétálnak végig a főutcákon, csontvázaknak sminkelve és öltözve.
A koponyák (calaveras) számukra nemcsak a halált, hanem az újjászületést is jelentik. Már évszázadokkal ezelőtt is az azték és az indián őslakosi kultúrában a La Catrina, azaz a halált megtestesítő figura szimbolizálta a Halottak Királynőjét. A halál (la muerta) a spanyolban nőnemű főnév, ezért is női kalapban, virágmotívumokkal kifestve ábrázolták a La Catrinát. Elsőként José Posada mexikói rézmetsző ábrázolta a csontvázhölgyet 1910-ben, és azóta állandó szimbólumként él a halottak napi kultuszban.
A beöltözésen túl minden otthonban, illetve temetőben plafonig érő oltárt állítanak az elhunyt szeretteik emlékére. Az oltár tetejére helyezik az elhunyt fényképét, alá a gyertyákat és fagyanta füstölőket, hogy elűzzék a gonosz szellemeket. A kompozícióban szerepel még továbbá az illető kedvenc étele (csokik, cukorkák), tequila vagy mezcal (tequilához hasonló, agávéból erjesztett égetett szesz), halottak napi édeskalács (Pan de Muerto), legszeretettebb tárgyai, illetve narancssárga színű büdöske (cempasúchil), esetleg körömvirág. Mindezt azért teszik, hogy a holtak a legnagyobb szeretetben és üdvözlésben találják magukat visszatérésük alkalmával. Ilyenkor még nagyobb tisztelettel és kedvességgel készülnek az élők. Azonban semmiből sincs négy darab az oltáron, mert ez a szám a gonosz szellemekkel kapcsolatos.
Papírdíszeket (papel picado) is készítenek, melyeken az összes halottak napi motívum megtalálható (a virágos koponyákon és büdöskeszirmokon kívül például a mariachi zenészek, a sombrero kalapok és a nonfiguratív, mandalaszerű virágmotívumok). Ezeket a kilyuggatott, színes papírlapokat az utcák házai közé függesztik fel.
A közhiedelem szerint a holtak a narancssárga és sárga színeket veszik észre leginkább. Ez talán az azték kultúrához vezethető vissza, ahol az őslakosok a Nap színeit alkalmazták a boldogság és teljesség értelmében. Épp ezért nemcsak az oltárt díszítik a narancsszínű virágokkal, hanem a temetőből az otthonukba vezető utat is végigszórják velük, hogy a holtak könnyen meglátogathassák élő családtagjaikat. A kisebb gyermekeket is bőven belevonják az előkészületekbe és az ünneplésbe, ugyanis fontosnak tartják, hogy már kicsi korban is tisztában legyenek a halál fogalmával, és azzal, hogy ez nem egy szomorú esemény.
Az ünnepek alatt a temetőkben van a legnagyobb vidámság: minden sírhelyet, urnát szintén sárgába öltöztetnek, melyeket büszkén mutatnak meg a többi látogatónak. Mexikói utcazenészek (mariachi) szólaltatják meg az elhunytak kedvenc nótáit gitárjaikkal és trombitáikkal. Táncolnak, ünnepelnek, és várják a holtak felbukkanását. Nagy lakomát, illetve pikniket is szoktak csapni, melyre szívesen meghívnak más családokat is.
Október utolsó napján nyílik meg a túlvilág kapuja, ekkor már érkezhetnek a látogató holtak a temetőkbe, illetve otthonokba. November 1-jén az elhunyt gyermekek, 2-án a felnőttek térnek vissza az élőkhöz.
Az akár több hétig tartó ünneplés minden pillanatának az a lényege, hogy az emberek az elhunytakra emlékezzenek, közös emlékeket, élményeket elevenítsenek fel, tisztelegjenek előttük, boldogsággal és vidámsággal töltődjenek fel az év további részére, és pozitívanfogják fel a halált, mert ez is az élet része.
Szívvel ajánlom felnőtteknek és gyerekeknek is a 2017-es Coco című zenés animációs filmet, mely tökéletesen bemutatja ezt az egész kultúrát és a misztikus felfogását egy kisfiú mozgalmas és humoros kalandja során.
Források:
