Volt egyszer egy gólyatábor II.

Nehezen búcsúzik tőlünk a nyár-mint ahogyan mi is dédelgetjük még nyári élményeinket. Az idei gólyatábor különleges volt a résztvevők szerint. Hogy mit gondolnak róla, az alábbi körképünkben olvashatjátok.

 

A gólyatábor egy DÖK-ös szemszögéből

Thár Szilvia vagyok, végzős diák a Széchényiben. Az idei gólyatábor már a harmadik, amit DÖK-ösként vihettem végig. Minden egyes év sok emlékezetes pillanattal ajándékozott meg. Az idei tábor azonban kiemelkedően sokat nyújtott nekem, és szerintem minden résztvevőnek.

Éveken át  Békés volt az iskolai táborok helyszíne, idén viszont váltottunk: a Csattogó Völgybe, Verőcére. A helyszín már a DÖK-tábor alatt azonnal elvarázsolt minket. Sejtettük, hogy jó ötlet a gólyákat ide hozni. Merem állítani, hogy jól döntöttünk.

A gólyák

Mint mindig, igyekeztünk a lehető legnagyobb átéléssel, és sok színes programmal a legjobb hangulatot teremteni a táborban. Ennek megfelelően az idei tematika és a keretjáték is az indiánokra épült.

DÖK-ösként feladatunk, hogy a dolgok pozitív oldalát emeljük ki, hogy megmutassuk a gólyáknak: nem kell kellemetlenül érezniük magukat a szokatlan helyzetektől. Sokszor egyszerűbb beleállni a feladatba és csak csinálni. A tábor alatti csapatformáló feladatok során, ahogy múlt az idő, kreatívabbnál kreatívabb megoldásokat láthattunk.

Sokszor szóba jött köztünk: mennyire jó látni, hogy úgy tűnik, a gólyák feloldódtak, és valóban élvezik a játékokat.

Mindig mondjuk magunkról, milyen összeszokott csapat vagyunk, és, hogy mennyi dolgot tető alá tudunk vinni. Azt gondolom, ezt  ennél a tábornál semmi sem mutathatta volna meg jobban. Megszerveztük a Kaszinót, ahol a diákok már rég véghez vitték a feladatot, megtalálták a kincset és mégis, szórakozásból visszajöttek játszani a szerencsejátékokkal. Végigsétáltunk Verőcén, ahol 10 állomáson keresztül játékokat játszattunk a gólyákkal. Este kvízeztek, ,,rápihenve” a következő rohangálós feladatra, ahol a DÖK-ösöket kellett megkeresni. Majd éjjel felkeltettük őket, hogy ropjanak néptáncot a holdvilág alatt.

A feladatok mellett azért volt pihenés is. A szabadidő alatt lehetett medencézni, de arra is volt lehetőség, hogy szappanos-vizes ponyván csúszkáljanak a tábor utolsó előtti napján.

Az új helyszín alapvetően új lehetőségeket is kínált. Hagyományaink szerint minden gólyatábor utolsó estéjén bulit rendezünk. Ez most sem volt másképp, idén azonban a buli előtt egy koncertélményben lehetett részünk Hámori Botond és Daud Sabawoon jóvoltából.

A nagy csapat

Összességében én tehát azt mondanám, ez a gólyatábor több szempontból felülmúlta az elképzeléseimet. Hogy mire gondolok? Egyrészt a gólyák hozzáállására a feladatokhoz. DÖK-ös részről pedig: rengeteg energiát belefektettünk, hogy mindenki a lehető legjobban érezze magát. Ezt mi sem mutatja jobban, hogy többen hang nélkül jöttünk haza tábor végén…

(S hogy kik voltak a DÖK-ösök, akikre annyit hivatkoztam? Bodnár Eliza, Kirchof Linda, Hámori Botond, Farkas Amanda, Hauk Korinna, Szabados Molli, Kolozsvári Panna, Kulcsár Döme, Hudák Laura, Dragán Patrícia.)

 

Gólyatáborban jártam, híres mesterségem címere: O. F.

Mivel osztályfőnökséget vállaltam, úgy gondoltam, érdemes ott lennem a gólyatáborban, és támogatnom a gyerekeket az új, ismeretlen közegben, az első találkozás alkalmával.

Ehhez szépen elrendeztem a saját gyerekeim ügyét – átvittem a lányokat anyukámékhoz, és beírattam őket egy másik táborba, hogy én is nyugodtan táborozhassak.

Az esemény főszervezője Kiss Tamás tanár úr és a diákönkormányzat lelkes tagjai, akik nagyon sokat készültek a nyári szünetben azért, hogy ez a gólyatábor megvalósuljon, és emlékezetes legyen. Nekem, mint kísérőnek szervező munkámnem akadt, nem is tudtam sokkal többet a feladatokról, mint a gólyák. Kisorsoltak az egyik törzshöz, aminek sámánja lehetettem, és elsősorban a 12 Komancs (értsd: gólya) plusz a 4 törzsfő (értsd: Dök) társaságában jártam állomásról állomásra 3,5 napon át.

Rengeteg változatos feladatot kaptak a gyerekek – hol taktikázni kellett, hol gyorsnak lenni, hol ügyesnek, hol megőrülni… Nem egyszer kényszerült arra a társaság, hogy kilépjen a komfortzónájából, a csapat érdekében elengedje magát, és fura táncokat lejtsen, plusz kántáljon hozzá valamit. Ami normális esetben ciki lenne, de itt nem volt az, hiszen a törzsért tették. Ki többet, ki kevesebbet, de mindenki hozzájárult a sikerhez. A mi csapatunkban biztos, de ahogy láttam, másoknál is ugyanez volt a helyzet.

Külön öröm, hogy első nap kaptunk egy kis időt, mikor osztályonként összeülhettünk. Tulajdonképpen ekkor láttam először (majdnem egészében) az új osztályomat – szép színesen, hiszen egyébként 7 külön csapatba voltak elosztva. Az az 1 óra nem sok, de hálás vagyok érte. Egy kis ismerkedés, egy kis játék pont belefért.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nekem nem volt fárasztó a gólyatábor. Meleg volt, sokat gyalogoltunk, keveset aludtunk, de én örülök, hogy nem szakadt az eső, hogy senkinek se esett komoly baja, és hogy senki se volt fegyelmezetlen. Nagyon szeretem a rendhagyó iskolai napokat, a kirándulásokat, a játékokat, mert ezeknek komoly közösségformáló erejük van, és életre szóló élményt nyújtanak. Ilyen volt a gólyatábor is. Köszönjük a szervezőknek, és várjuk a Széchenyi-napot!

 

Ananászfa Verőcén 

​Idegenekkel vonatra ülni és táborba menni őrültség? Elképzelhető. És ezek szerint őrültek vagyunk mindannyian. De megérte.

​A táborba vonattal mentünk, ahol terrorizált minket egy félelmetes indián, akinek utasítására többször el kellett mondanunk a nevünket visszafelé. A táborba érve (feladatokkal az úton) megnézhettük az otthonunkat a következő pár napra. A helyszín aranyos volt, faházakkal szállásként és rengeteg szép fával, füves résszel. Az ebédlővel is megismerkedtünk, ahol első nap gyrost kaptunk, és a többi napon is finomságokat.

​A tábor alatt megismerhettünk indiánokat, sámánokat és az Őrült Lót. Egész idő alatt, a törzsfőnökeink vigyáztak ránk, akikkel azt is eldöntöttük, hogy ananászfát kreálunk. Mivel rengeteget veszekedtünk azon, hogy az ananász min terem.

​Programokkal teli napok voltak ezek – volt, hogy Verőce körül vándoroltunk, vagy áldozatot hoztunk, és sok más. Nagyon élveztem, és szerintem briliáns programok voltak.

​Többféle indián is volt velünk, mint például Apacsok, Sájenek, és mi, a Sosonok. A törzsfőknek ne szóljon, de én nem csak a magamfajtával barátkoztam. Szövetségek is kötődtek köztünk, de ellenségeket is szereztünk.

​Pihenésre is volt időnk a sok program mellett, bár nem mondanám, hogy sok.

​Azért, ha valakinek adódik lehetősége vadidegenekkel táborba menni, ne feltétlenül mondjon igent, csak akkor, ha egy indián témájú gólyatáborról van szó, a világ legjobb DÖK-öseivel és tanáraival. 🙂

Tulipán Erzsébet (álnév)

Vizes játék

Az én két kedvenc programom a casino és a nagy toll-lopó párbaj volt. A casinoban egyik csapattársammal, Viktorral jártuk végig a játékokat, amit lehetett, azt próbáltuk megnyerni, és a zsetonjainkat okosan beosztani, ennek köszönhetően sok zsetonnal zártuk ezt a játékot. A másik kedvelt játékomban pedig csapatként tíz embernek kellett részt vennie, ebből nyolc ember játszott, és kettő volt a bölcs, nekik az volt a feladatuk, hogy irányítsák a programok menetét, emellett ki kellett találniuk egy olyan tervet minden párbajhoz, amivel a Komancsok könnyen győzedelmeskedhettek. Az első félidőben játékosként vettem részt. Bár nagyon élveztük, és a csaták nagyját megnyertük, mégsem állt olyan jól a szénánk, viszont mikor megkezdődött a második menet, akkor Marcit és engem neveztek ki bölcseknek. Egészen jól taktikáztunk, próbáltunk mindent többször is átgondolni, és végül ez meghozta a gyümölcsét, mivel másodikként zártunk.

„Sveezy71”

 

Nehéz volt kimozdulnom a komfortzónámból, és a megszokott életkörülményekből átlépni az erdei közegbe. A szobánkban például 6-an aludtunk, az ágyakon kívül semmi sem volt a faházunkban. A társaságot nagyon élveztem, szerencsére sikerült az összes szobatársammal beszélgetnem és jobban megismernem őket. Összességében, ha valaki hasonlóképpen tart a beilleszkedéstől, szerintem a lehető legjobb módja a félelem elűzésének a bátorság. Mindenkinek ajánlom, hogy nyugodtan vegyen részt a gólyatáborban, mert úgy gondolom, hogy nem fogja megbánni.

„Bedő Eszter”

Verőce felirat

 

 

Őrült Ló szavai

Számomra egy gólyatábor öt összetevő együttállása esetén számít sikeresnek. Ha a gólyákat felszabadultnak látom, de közben érzem rajtuk, hogy az élménydús játékok révén kialakul köztük egyfajta bajtársiasság, csapatszellem. Ha a Diákönkormányzat minden tagja ismeri, és egymást segítve végre is hajtja a feladatát. Ha a Diákönkormányzat tagjai az éjszakába nyúló munka mellett is tudnak élményekkel töltekezni. Ha közben a kísérőtanárok között is beérik a csapatépítés, és az esti beszélgetéseken jobban meg tudjuk ismerni egymást. Egyszóval ha az iskolai program minden résztvevője egy nagy nyári kalandnak éli meg a gólyatábort. És ha ne adj isten még én magam is jól érzem magam, az már a hab a tortán – mert általában a nagy pörgésben, logisztikában az esetek többségében nem tudok teljesen kikapcsolni.

Az idei, verőcei rendezvény érzésem szerint a gimnáziumi karrierem egyik legjobban sikerült gólyatábora volt, számomra egyértelműen ott van a top 2-ben. A verőcei Csattogó-völgy megfelelő helyszín egy gólyatáborhoz. Közel fekszik Budapesthez. A konyhán jól főznek. Van úszómedence. A faházak elég melegek, de kényelmesek. Az új, kilencedikes évfolyamunk fantasztikus diákokból áll: miközben életvidám, kreatív, eleven, tökös, bevállalós, sőt bolond indiánoknak bizonyultak, bízni is lehetett bennük, hiszen komoly magatartási probléma egyszer sem jelentkezett körükben. Nagyon ritka az olyan gólyatábor, ahol a forgatókönyvünk minden programját meg tudjuk valósítani, most ez a bravúr is sikerült a Diákönkormányzatnak. Az új, komplex játékaink (pl. kaszinós kincskeresés) működtek. Örömteli volt látni, ahogy a Diákönkormányzat új generációjasaját érdeklődési köréhez igazítja a tábori programokat, és hogy nemcsak mernek álmodni, hanem meg is valósítják azt. Megrendeztük a gimnázium történetének – jó eséllyel – első, könnyűzenei koncertjét, és – teljesen biztosan – első, tanári exathlonját.  A minden évben megújuló diákönkormányzati

közösség újra egy csapattá érett. Nagyon fontosnak tartom, hogy mindhárom, kilencedikes osztály osztályfőnöke részt vett a gólyatáborban, és boldog voltam, hogy sikerült igazodni a gimnáziumi tendenciához: az iskolavezetőség tudatosan fiatalítja a tanári közösséget, most a kísérőtanárok csapata is megfiatalodott. Köszönöm is minden táborozó kollégának a nyitottságot!

És hogy személy szerint mit viszek magammal örökre ebből a gólyatáborból?

Végre újra volt egy olyan gólya- és tanárcsapat, aki rákattant a kedvenc játékomra, a szappanos ponyvás csúszkálásra. Azt a szervezettséget és misztikuscsendet, amivel a Diákönkormányzat lehozta az éjszakai beavatást. Az estet, amikor kiderült, hogy a Diákönkormányzat számára fontosabb az egymásba vetett bizalom és a játék örömre, mint a verseny vagy a győzelem. Ferencz-Balázs Nikolett tanárnő felszabadult reakcióját az exathlon futama végén. A fizika és a kémia minden törvényét felülíró bravúrt, amit Balogh Dávid tanár úrral végrehajtottunk. A körbe ugrálást a táborzárón. És persze a mosolygó gólyaarcokat a tábor végén.

Őrült Ló őszintén reméli, hogy minden indián testvére legalább ennyi élményt haza tudott vinni a verőcei rezervátumból.

 

A nagy szellemek