Az emberi lényeg

Interjú Varsics Zita tanárnővel

Az idei tanév Varsics Zita tanárnő számára különleges jelentőséggel bír. Nem csupán az Újbudai Széchenyi István Gimnáziumtól búcsúzik, hanem oktatói pályája is lezárul. Gimnáziumunk szeretett tanárnője a 2024-es évet már nyugdíjasként fogja kezdeni. A Diáksáv ebből az alkalomból készített interjút vele.

Kedves tanárnő! Mióta tanít a közoktatásban? Jól tudjuk, hogy nem a mi gimnáziumunk volt az egyetlen munkahelye?

Egy emberöltőt töltöttem el különböző iskolákban, tanárként dolgozom 40 éve. Ez a negyedik középiskola, ahol tanítok. A váltásokat közlekedési, illetve családi okok indokolták. Legtöbbet ebben az iskolában dolgoztam, ehhez kötődöm leginkább. Van némi rálátásom a mai iskolákra, így elmondhatom, hogy itt jó, kreatív közösség alakult ki, színes és érdekes programokkal.

Amikor elkezdte ezt a pályát, milyen elvárásai, gondolatai voltak a jövőről?

Már gyerekkoromtól kezdve vonzott a tanári pálya. A tanári hivatást fontos, nemes munkának véltem, ezért választottam az egyetemi továbbtanulásnál a matematika–fizika tanári szakot. (Akkoriban az egyetemi felvételin kemény versenyhelyzet volt, és csak egy helyre lehetett beadni a jelentkezési lapot.) Kiderült, naivitás volt azt hinnem, hogy az oktatási rendszert előbb-utóbb megreformálják az illetékesek. Pályafutásom során nem a megújítást, hanem a pálya elértéktelenedését éltem át, pedig nagyon lelkes tanár voltam.

Akkor tehát nem teljesültek be elképzelései?

Számokkal kezdem. Pályám kezdetén 18 volt a kötelező heti tanítási órák száma, ma ez 24, ami heti egy plusz tanítási napot jelent. Szóval megnövelték a munkaidőt. A tanárok bére akkoriban a mérnökökéhez viszonyítva úgy hetven százalék volt. Mérnökként dolgozó lányaim most az én bérem négyszeresét keresik, hogy az egyéb juttatásokról ne is beszéljek. E közvetlenül mérhető tények mellett ki kell hangsúlyoznom, hogy szerencsére eddig nem igazán tudtak beleavatkozni az órák lényegi lefolyásába. Számomra a lényeg nem egy-egy csonkoltan megjelenő szaktárgyi ismeret, hanem a gondolkodás fejlesztése, és az emberi értékek továbbadása volt mindig. Szóval valami olyasmi, amit emberinek nevezek magamban.

Szokott azon gondolkodni, hogy mit csinálna másképp?

Nem vagyok önmarcangoló típus. De amit biztosan másképpen csinálnék, az az, hogy sokkal mobilabb lennék. A GYES alatt kitanultam például a könyvszerkesztést. Több könyvet szerkesztettem. Továbbá egy mérlegképes könyvelői végzettséget is szereztem. Visszagondolva botorságnak tűnik, hogy sokáig érettségi elnöki, meg pedagógiai szakértői munkákat végeztem ahelyett, hogy folytattam volna a szerkesztői és könyvelői tevékenységet.

Három lánya van. Van közülük olyan, aki követte a pályán?

Mindhárom lányom mérnök, pedig kifejezetten jó tanári vénával rendelkeznek. Ezt nem csak az anyai elfogultságom mondatja, a tények is ezt mutatják. Egyikük hobbiból a mérnöki munkája
mellett néhány évig több egyetemen is oktatott. A hallgatók igen kedvező véleményt adtak róla a markmy professor honlapon is. Pályaválasztásukat nyilván befolyásolta, hogy a szülői példa láttán nem kívántak maguknak tanári sorsot. A férjemmel együtt csak támogatni tudtuk döntésüket.

Matematika, fizika, vagy számítástechnika? Melyik a liebling?

A matematika.

Mennyiben határozza meg egy matematikát szerető ember gondolkodását e tudomány? Van egyáltalán olyan, hogy ,,reál agy”?

Nem tudom, hogy mit jelent pontosan a „reál agy” kifejezés. Talán arra a racionális észjárásra utal, ami minduntalan összeveti a logikai eredményt a valósággal. Én mindenesetre a hosszadalmas szövegelések helyett, melyeket egy idő után követni sem tudok, jobban kedvelem a képletek, táblázatok, grafikonok, ábrák világát. A matematika tömör nyelvezetével az ellentmondások lehetőségét is igyekszik kiiktatni. Én feladatorientált vagyok, nem a szavak, sokkal inkább a tettek érdekelnek. Nehezemre esik egy levél, interjú megírása, nem érzem, hogy mások értik-e, amit közölni, sugallni szeretnék. Logikát keresek szinte mindenben. Az autónk rendszámában a számokat pl. úgy jegyeztem meg, hogy növekvő sorrendben három prímszám van benne, a telefonszámomban pedig a családom két tagjának születési dátumát fedeztem fel. A diákok nevének memorizálásában is sajátos logikát használok, és ha nem találok, akkor sajnos bajban vagyok.

Honnan jön a nem mindennapi munkamorálja és elhivatottsága?

Felmenőim kétkezi munkások voltak. Tőlük tanultam a munka szeretetét, az elhivatottságot a választott pálya iránt, és mások tudásának tiszteletét. Azt is, hogy bár mindig hallgassam meg mások gondolatait, de a saját szememnek és fülemnek higgyek. Éppen úgy, mint a kisfiú Andersen: A császár új ruhája meséjében. A természettudomány pedig arra tanított meg, hogy a társadalommal szöges ellentétben a természet nem a vágyak vezérelte hit és szövegelések szerint működik. Ha valaki téved, netán hazudik, azonnal tükröt tart elé, és egy pillanat alatt akár büntethet is.

Hányszor volt osztályfőnök, s ez mit jelentett számára?

Pályafutásom során nyolc osztálynak voltam osztályfőnöke, ebből jelenlegi munkahelyemen négynek. Pedagógusi munkám során nekem az osztályfőnöki teendők jelentették a legnagyobb kihívást. Az évek során egyik–másik osztályomban több olyan szituáció, diákok közti vita is előfordult, melyek fel-, illetve megoldásán napokig rágódtam. Sok nehézséget okozott az is, ha azt láttam, hogy egy tanítványom rossz miliőben van, és nem tudok segíteni. Vagy amikor a gyerek bár őszintén elmondta a problémáját, de nem engedte, hogy külső segítséghez forduljak. Vagy ha a szülőnek hiába jeleztem egy súlyos problémát. Vagy ha az iskolához kapcsolódó külső szervezetek a bürokrácia útvesztői miatt nem léphettek kellő gyorsasággal. Mindezen nehézségek ellenére szerettem osztályfőnök lenni, erősen kötődtem osztályaimhoz, érdeklődve figyeltem jellemfejlődésüket. Még meg is sirattam őket, amikor elballagtak. Szerettem velük lenni, gondoskodni róluk.

Mik voltak a legjobb emlékei pályája során?

Inkább csak egyik maradandó élményemet idézem fel. Azt az osztálykirándulást nem én szerveztem, az utolsó pillanatban szóltak, hogy mennem kell. E többnapos kirándulás alatt a szállásunk a Bükk erdeiben, a teljesen elhanyagolt farkasgödri kulcsos házban volt. Már az is kétséges volt, hogy odatalálunk-e. GPS még nem volt, és a mobilokhoz szükséges térerő is eltűnt. Néhány óra bolyongással szerencsésen rátaláltunk hálózsákos szálláshelyünkre, ahol se villany, se folyóvíz nem volt. Pontosabban több forrás, meg egy patak adta a vizet a mosakodáshoz és a főzéshez. Szalonnát sütöttünk, a maradékot reggelre az erdei vadak befalták, egymásból szedegettük ki a kullancsokat. Szóval igazán vadregényes napok voltak. Ez volt az egyik legemlékezetesebb élményem.

Kedves tanárnő! Ön pedig számunkra jelent különleges élményt. Köszönjük, hogy tanítványai lehettünk! Köszönjük, hogy matematikával edzette elménket! És köszönjük, hogy kaphattunk abból, amit emberi lényegnek nevezett.