4+1 hófödte film a téli napokra

Januárban volt öt éve, hogy a magyar mozikban bemutatták az Aljas nyolcast, Quentin Tarantino nyolcadik filmjét, melyben természetesen nem a zord hóvihar a legnagyobb veszély, ami a szereplőket fenyegeti. Ebből az alkalomból összeszedtem további négy, farkasordító hideggel operáló filmet – ha már a tél nálunk úgysem fagyos, legalább a képernyőkön vacogjunk egy kicsit.

 

Életben maradtak (Frank Marshall, 1993)

Ez a megrázó, de mégis melegséggel eltöltő, igaz történet egy dél-amerikai rögbicsapat eltűnését meséli el. A csapat és hozzátartozóik (többek közt: Ethan Hawke, Josh Hamilton, Vincent Spano) repülővel tartanak Chile felé. Az Andok fölött repülve turbulencia miatt a gép kettészakad és lezuhan, ennek következtében többen meghalnak, és sokan megsebesülnek.

A film hangvétele elsőre kicsit meglepő, ugyanis az alaphelyzetből kiindulva egy lélekőrlőnek tűnő helyzetben is rendkívül pozitívak a szereplők. A túlélők a szerencsétlenség ellenére sem veszítik el önbizalmukat, sem a reményt. Ezt az elszántságot pazarul sikerül átadnia a filmnek, hisz még a legnagyobb kilátástalanságban is képesek a karakterek meglátni az esélyt a túlélésre: hiába tudják meg hőseink, hogy abbahagyták a keresésüket, vagy temeti be menedéküket egy lavina, képesek pozitívan gondolkodni, és a legkietlenebb helyen, a hegyek végeláthatatlan sűrűjében is meglátni a szépséget.

Az Életben maradtak megmutatja, mire kell hogy képes legyen valaki a túlélés érdekében. A szereplőknek szembe kell nézniük azzal a kérdéssel, hogy meddig képesek elmenni, hogy például hajlandóak lesznek-e enni elhunyt barátaik húsából. A hófödte, sziklás hegyekkel teli táj szemet gyönyörködtető látványt nyújt a szereplők és a néző számára egyaránt. A film lendülete magával sodorja a nézőt, ugyanis a szereplők számára mindig van valami dilemma, amiben ha jól döntenek, életben maradhatnak, de ha rosszul, az az életükbe is kerülhet.

 

A visszatérő (Alejandro G. Innaritu, 2015)

A mexikói rendező filmje is igaz történeten alapul. Egy 19. századi prémvadász, Hugh Glass (Leonardo DiCaprio) történetét meséli el, aki egy medvetámadást éppen csak túlélve, a társai által hátrahagyva küzd az életben maradásért és azért, hogy bosszút állhasson fia gyilkosán (Tom Hardy).

Ez a film egy rendkívüli történet az élethez való ragaszkodásról, a küzdelemről, arról, hogy nem szabad feladni. Emellett képet ad a korabeli prémvadászok kemény és veszélyekkel teli életéről is. A főhőst megformáló Leonardo DiCaprio Oscar-díjat kapott az alakításáért, megérdemelten, hisz remekül közvetítette a szenvedést, az élni akarást és a természeti elemekkel való küzdelmet.

A filmben több vágatlannak tűnő jelenet is található, ahol a néző már szinte úgy érzi, hogy ő próbálja visszaverni az indiánok támadását. A visszatérőben egy izgalmas, veszélyekkel teli utat nézhetünk végig, ahol minden méteren veszély vagy halál várhat főhősünkre, de nem csak az időjárás jelent rá fenyegetést, hanem az állatvilág és az indiánok is.

 

Wind River – Gyilkos nyomon (Taylor Sheridan, 2017)

A világtól elzárt indiánrezervátumban megtalálják egy fiatal nő holttestét, és egy FBI-ügynök (Elizabeth Olsen) érkezik kivizsgálni az ügyet. Hamar ki is deríti, hogy a lányt megerőszakolták és meggyilkolták. Az ő munkáját segíti a helyi vadőr (Jeremy Renner), aki ismeretes a nem igazán vendégszerető helyiek körében.

A Wind River – Gyilkos nyomon az elmúlt évek egyik legizgalmasabb és legfeszültebb thrillere, melyben a hó elfedi a bűnöket – nem mellesleg betekintést is enged egy indiánrezervátum mindennapjaiba. Kiderül, hogy mennyire semmibe veszik az ott élő kissebségeket, például elhangzik a filmben, hogy csak hatan vannak a terület átvizsgálására, ami szinte semmire sem elég, alig kapnak segítséget az állami rendőrségtől.

Van egy jelenet a filmben, ami talán a legemlékezetesebb pillanatok egyike. A kamera a havas tájat mutatja, és egyszer csak a csöndben elsül egy puska. Megmozdul valami a képen, és a vadőr kel fel a hóból észrevehetetlenül fehér ruhában. A film nagyszerűen bemutatja, milyen lehet ilyen zord körülmények között élni, és milyen nehézségekkel járhat együtt.

 

A dolog (John Carpenter, 1982)

John Carpenter horrorklasszikusa egy amerikai kutatóbázison játszódik az Antarktiszon. Egy hatalmas hóvihar közeledik, mégsem attól féltjük majd hőseinket. A kutatócsoport tagja többek között egy helikopterpilóta (Kurt Russell), két teleporvos (Richard Dysart, Wilford Brimley), egy biológus (Joel Polis) és egy rádiós tiszt (Thomas Waites). Ez a csapat találkozik szembe egy ismeretlen lénnyel, egy dologgal, ami képes tökéletesen felvenni bárki és bármi alakját, ha erre elég ideje van.

Ebben a filmben sosem tudhatjuk, kiben bízhatunk, és kitől kell féltenünk hőseinket, vagy akár kit kell félteni hőseinktől. A dologban abban sem lehetünk biztosak, hogy akit eddig embernek gondoltunk, most még önmaga, vagy már a lény. John Carpenter szerint egyszerűen senkiben sem bízhatunk.

A film korát illetően jogosak lehetnének azok a feltevések, hogy mai szemmel már biztos nem látványos vagy nem ijesztő. Mindenkit megnyugtatok, A dolog effekjtei a mai napig helyt állnak és megteszik a hatásukat. A film zenéjét pedig a legendás Ennio Morricone komponálta.

 

Aljas nyolcas (Quentin Tarantino, 2015)

A hófödte western alapját A dolog című film szolgáltatta, habár itt nincs szó földönkívüli szörnyről. Az Aljas nyolcas alaphelyzete hasonló. Nyolc idegen reked egy fogadóban a hóvihar miatt: egy tehetséges fejvadász (Samuel L. Jackson), egy könyörtelen hóhér (Kurt Russell), aki egy fiatal nőt (Jennifer Jason Leigh) visz akasztani, egy idős, konföderációs katona (Bruce Dern), egy fiatal sheriff (Walton Goggins), egy mexikói (Demián Bichir), egy gyanús töpszli (Tim Roth) és egy cowboy (Michael Madsen).

Gyanús események sorozata (pl. a fogadó tulajdonosai nyomtalanul eltűntek) veszi kezdetét, miközben a karakterek közti feszültség egyre nő. Ahogy Carpenter horrorklasszikusában, úgy az Aljas nyolcasban is az adja a feszültséget, hogy nem lehet tudni, ki hazudik, és ki mond igazat, de arra is számítanunk kell, hogy egyes karakterek másnak adják ki magukat, mint akik valójában. A Tarantinótól megszokott humor és az éles, pattogós párbeszédek sem maradnak el, a látványvilág pedig hiába nem hoz monumentális vizualitást, remekül átadja az amerikai polgárháború utáni hangulatot.

Ezzel az öt filmmel emlékezzünk a régi nagy havazásokra és az igazi télre, amikor még a leghidegebb évszak tényleg fagyot és hótakarót ígért.