3 nap tömény gumifüst, V8 és rockabilly, avagy a legamerikaibb fesztivál Magyarországon

szeptember 13, 2021 Lovay Bence

Imádod a termetes amerikai járgányokat? Megőrülsz a motorháztető alatt dübörgő motor hangjától? Szereted a rockzenét és a gumiégetést hallgatni egyszerre? Elmesélem, én mit imádtam a 19. Nemzetközi Amerikai Autós Fesztiválon, melyen mindezt megtapasztaltam.

A nyaram egyik legkiemelkedőbb eseménye a háromnapos Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál volt, amelyen másodjára vettem részt, de most még közelebb került a szívemhez. Mit imádok benne? A legritkább és leggyönyörűbb amerikai verdákat, amelyeket még a laikusok is megcsodálnak, a kihagyhatatlan autós programokat, illetve a legütősebb nyugati rockdalokat, amelyek végig szólnak a fesztivál ideje alatt. Ezek egyvelege az, amibe beleszerettem.

Még 2017-ben ismertette meg velem édesapám ezt a fesztivált, amikor is egyik reggel beállított a szobám ajtaján a nekem készített tejeskávéval és a következő mondattal: „Gyere, Mazsola, indulunk fesztiválozni!” Bármilyen előzetes megbeszélés nélkül, egy óra pakolás után bepattantunk az autóba, és indultunk a komáromi Monostori Erőd területére, ahol már jó pár éve mindig augusztus közepén tombolt a fesztivál. Akkor kitűztem magamnak, hogy ide muszáj még eljönnöm, ezért idén nyáron megfűztem egy hasonlóan autófanatikus barátomat. Mivel neki még nem volt ilyenben része, nekem pedig sosem elég a verdák látványából, gondoltam, éljük meg együtt ezt a fenomenális élményt.

Mi autókázás helyett a vonatot, a 40+ kg-os túratáskákat és a sátras csomagunkat választottuk. Némi utazás, gyaloglás után megérkeztünk az erőd oldalsó bejáratához, ahol a vadkemping foglalt helyet. Alig egy órás sátorállítás és egy kis szenvedés után úgy döntöttünk, nézzünk be Amerika kapuján.

Ahogy beléptünk a bejáraton, egy alig 50 éves, 6 méter hosszú és majdnem 3 méter magas, égszínkéken csillogó Dodge Ram Pickup száguldott el előttünk, az elején egy bikaszarvval és óriási króm gallytörővel ellátva. Két hatalmas nagy amerikai zászló lobogott a csomagtartóján, miközben bömbölt belőle a Highway to Hell. Beleszagoltunk a levegőbe,éreztük a benzingőz és a gumifüst illatát, és egyszerre mondtuk: Itt van Amerika!

A fesztivál elfoglalta az erőd egész füves területét: két termetes sátorral a közepén, egy aszfaltpályával, számos étel-ital bódéval és nagyjából 1000 amerikai járgánnyal, melyek díszesen egymás mellé parkoltak, hogy egyenként körül lehessen járni őket. A sátor rejtette a sörpadokat és egy színpadot, ahol napközben az autóbemutató, esténként pedig a koncertek folytak.

Reggelente a tűző napon leveshússá főttünk a sátorban, viszont legalább segítette elindítani a napunkat. Rendszeresen körbejártuk az 5 méter hosszú, 50-60 éves Cadillaceket, a legújabb, szalonból épp csak kigurult Mustangokat és Challengereket, a lakóautóként funkcionáló GMC és Chevrolet kisbuszokat, ikonikus Pontiac sport- és izomautókat és még sok-sok egyedi, különleges és kultikus automobilt az autógyártás aranyidőszakából és aranyországából.

Délutánonként az aszfaltpályára gyűltünk, hogy meglessük a változatos és elképesztő bemutatókat. A gumifüstölő önkéntesek abroncsdarabkákkal és szürke köddel borították be a nézőket. Emellett csodálhattunk gigantikus szörnygépeket traktorkereken, ahogyan apróra zúzzák a Honda Civiceket, illetve láthattunk Lowrider, azaz gyönyörű, hidraulikusan pattogó autókat is. Ezek után a terület másik oldalára vonulva Motocross-ugratók tárultak elénk, ahol profi BMX-esek ugrattak és szaltóztak kerékpárokkal, és a versenymotorosok fitogtatták eszméletlen tudásukat, akik 2,5 másodperc alatt a levegőben elengedték a motorvázat és felmutattak az égbe, majd visszaültek és teljes biztonsággal és lazasággal landoltak az érkezőrámpán. Láthattunk olyat is, hogy ugratás után hátraszaltóval mutatták be, mit is tudnak igazán az adrenalinfüggő európai crossmotorosok. Ámultunk és bámultunk.

Ahogy leszállt az éj, hirtelen elkezdtek kifolyni az emberek a nagysátor alól, ugyanis beindultak a rock-blues-rockabilly élőkoncertek, többek közt egy ZZ Top Tribute zenekarral, Mystery Ganggel, Pedrofonnal, Rockin’ RockCats-szel és P. Mobillal. Egyik éjjel még egy videodisco-partit is élvezhettünk, ahol a 90-es évek partizenéire táncolhattunk, közben pedig vetítőn figyelhettük a videoklipeket.

Talán a Rockabilly az, ami a leginkább át tudja adni az ötvenes évek Amerikájának életérzését. Ezt hívjuk a rockzene indulópontjának: a jazzből és swingből átformálták a zenét, elektromos gitárt használtak hozzá, fantasztikus fúvós hangszerjátékokat adtak bele, nagybőgővel diktálták a tempót, és több millió lábat táncoltattak meg mind nyugaton, mind Európában. A legendás Elvis Presley-n kívül Buddy Holly, Little Richard és Chuck Berry tette világhírűvé a rockabillyt.

Az autókon és különböző showkon kívül még tipikus USA-beli ételeket is kóstolhattunk, mint például az eredeti hotdogot, hatalmas hamburgereket és barbecue-s húsokat. Ha nem magyarul beszéltek volna, egy kisebb Woodstockon éreztük volna magunkat.

Környezetvédelem ide vagy oda, aki imádja a 25 literes fogyasztású, automata váltós V8 hodályokat, melyekre „kizárólag” nyolc motordugattyú van ’V’ alakban felszerelve, mindenképpen bakancslistára írandó egy ilyen nagyszabású esemény az életében. Amíg nem jutunk el a valódi „Szabadság Földjére”, addig ez a fesztivál tökéletesen vissza tudja adni azt az életérzést, amelyet minden fanatikus és benzingőzimádó szívesen átélne.

Jó fej autógazdik, csillogó fényezések, doromboló motorok, durranó kipufogók, dübörgő rockzene, szegecses bőrdzsekik és mellények, krómozott felnik és fecskefarkak, ívelt kasznik, forrón izzó aszfaltpályák, felejthetetlen esték és képszakadások, mi kell még? A válasz: a nyárból három szabad nap, és fejenként egy hetibérlet a jövő évi jubileumi Amerikai Autós Fesztiválra.

Lovay Bence