A bajnok tanár

Interjú Büki Péter tanár úrral

Van egy Büki Péter tanár úr, aki iskolánk testnevelés tanára, van egy sportoló Büki Péter, aki Magyarország veterán Európa-bajnoka, és van egy dzsúdós szakkifejezés, a Büki, amit ha a tatamin kapsz, nem fogsz még egyszer sorba állni érte… Cikkünkből kiderül, mi a kapcsolat a három Büki között!

Köztudott a tanár úrról, hogy dzsúdózik. Miért kezdte el ezt a sportot?
Ma már kevesen hiszik el rólam, de eredetileg félénk, vékony dongájú, visszahúzódó kisgyerek voltam, akit piszkáltak az osztálytársai. Az iskolai kötekedők pontosan azért találtak meg, mert tudták: nem ütök vissza. Apám ezt megelégelte, és levitt a közeli Honvéd dzsúdótermébe, én pedig hamar megszerettem az edzéseket. A ’80-as moszkvai olimpiát látva már akkor nagyon felnéztem a sportolókra. Megtanultam, hogy a nehéz helyzetekből is fel lehet állni, sőt meg lehet fordítani a küzdelmet. Ha valaki piszkálni kezdett, onnantól már nem ijedtem meg, hanem határozottan odaálltam. Látták rajtam, hogy nem hátrálok meg, ezért inkább elkerültek engem. A küzdősportban szerzett akarati tulajdonságoknak azóta is hasznát veszem a nehéz helyzetek átvészelésében: alapvetően a konfliktushelyzetek elkerülésében segít.

Tehát a dzsúdózás fordulópont volt az életében?
Igen. A mai napig rengeteget köszönhetek a dzsúdónak. Engem leginkább lelkileg erősített meg. Sokkal jobban tudom a konfliktusokat kezelni, ha rendszeresen lejárok edzésre. A munkahelyi, vagy bármilyen stressz és feszültség ott nagyon jól levezethető. A test-test elleni kontakt sportágak kiemelten hatékonyak ebben. Aki rendszeresen edz, az sokkal nyugodtabb. Én, ha látok egy idegesítő embert a buszon, vagy az utcán, azt egyszerűen ki tudom kapcsolni. Ezért is tudom ajánlani mindenkinek a testmozgást. A negatív sztereotípiákkal ellentétben a dzsúdó nem agresszióra nevel!

Hogy ha nem lenne a dzsúdó, akkor milyen sportágat próbálna még ki?
Ez jó kérdés, mert egyébként azért lettem testnevelő tanár, hogy minden sportághoz értsek valamennyire. A különféle küzdősportok érdekeltek leginkább, de a focit is szívesen kipróbáltam volna. Mindig irigyeltem a focistákat, amiért hatalmas tömegek előtt játszanak a stadionokban. A helyszíni nézettsége miatt is nagyon vonzó sport a labdarúgás. És amiatt is, hogy milyen sokat jelent az embereknek világszerte. Amit kicsit bánok, hogy a lovassportok eddig kimaradtak az életemből. Szeretem az állatokat, ezért pótolni fogom ezt az élményt.

És ki a kedvenc sportolója, vagy példaképe, akire felnéz például?
Több sportoló példaképem is van. A saját sportágamból leginkább Kovács Antal, az első és eddig egyetlen olimpiai bajnok magyar dzsúdós. Aki azóta már dr. Kovács Antal, a Magyar Olimpiai Bizottság a MOB egyik alelnöke, a Paksi Atomerőmű kommunikációs igazgatója, és Pakson az Atomerőmű SE elnöke. Háromgyermekes boldog édesapa, aki egészen középiskolás kora óta szereti feleségét. Igazi példakép, aki az élet minden területén sikeres, mindemellett pedig egy barátságos, rendes ember. A mostani sportolók közül pedig a kardvívó Szilágyi Áronra nézek fel legfőképp, akinek a személyisége nagyon emlékeztet Kovács Antiéra. Csak háromszoros olimpiai bajnokként még sikeresebb. A régi sportolók közül pedig Balczó András öttusázó az első számú példaképem. A pályafutásáról szóló Küldetés című portréfilmet minden fiatalnak érdemes lenne megnézni.

Volt már a tanár úrnak valamilyen nagyobb sérülése?
Szerencsére nem volt komolyabb, ezért is foglalkozom a veterán sporttal. Kisebb ujjsérülések, részleges bokaszalag szakadás volt, illetve néhányszor eltört a fülem, de ezek nem számítanak igazán komoly sérülésnek. Egyszer eltört az egyik bordám még 2000-ben, amikor én dobtam el az ellenfelet, és miközben jól a földhöz vágtam, valahogy ráestem a felfelé álló könyökére. Erős, nyilalló fájdalmat éreztem egy pillanatra, de nem foglalkoztam vele, mert a dobásommal megnyertem a mérkőzést. A következő meccsen ötven másodperc volt hátra és nyerésre álltam, amikor egyszer csak újra belenyilallt a fájdalom az oldalamba. Orvost kértem, de nem gondoltam arra, hogy baj lehet, inkább taktikai húzásnak szántam a mérkőzés vége előtt. De az orvos megállapította, hogy megsérült a bordám és nem engedte, hogy folytassam a küzdelmet. A bordatörés tud ilyen sunyi lenni, hogy először nem is veszi észre az ember. Két hónapig érzékeny volt a bal oldalam, de aztán ugyanúgy tudtam vele edzeni. Gyerekkoromban jól felkészítettek az edzőim. Nem engedték, hogy túl korán kezdjek el nagy súlyokkal dolgozni. Fokozatosan terheltek fizikailag és így viszonylag ellenálló lettem a sérülésekkel szemben. És ezért is mondom, hogy nem szükséges ilyen fiatalon nagy súlyokkal edzeni. Mert nem az a legfontosabb, hogy csak most legyetek erősek, hanem tíz húsz év múlva is. Mert ilyen fiatalon gyorsan tudtok fejlődni és a hirtelen jött sikerek miatt hajlamos túlterhelni magát az ember.

Úgy tudom, a tanár úr most veterán sportoló. Mit jelent pontosan ez?
A veterán sport alapvetően az élményszerzésről szól. Amikor annyi idős voltam, mint ti, akkor azért sportoltam, hogy kihozzam magamból a legjobbat, hogy minél jobb sportoló legyek. Miután visszavonultam az aktív sportpályafutásból, úgy voltam vele, de jó lesz majd csak nézni a dzsúdót, miközben mások izzadnak a tatamin. Aztán lementem az első versenyre és mialatt figyeltem, ahogy a többiek versenyeznek, folyamatosan úgy éreztem, hogy újra beszállnék. Hiányzott a versenyzés az életemből, ezért csatlakoztam a veterán dzsúdósokhoz. A sport és a mozgás így továbbra is az életem része maradt. Szerintem a sportolást egy életen át érdemes folytatni, ha teljes életet szeretnénk élni. Sokféleképpen nevezték már ezt a fajta sportmozgalmat, de a veterán kifejezés lett az elfogadott és szerintem a legmegfelelőbb.

A ,,veterán” kifejezést nem a történelemből kölcsönözték?
De igen! Méghozzá az ókori római történelemből. Eredetileg az aktív szolgálatból visszavonult „harcedzett” római katonákat jelentette a szó. Azért elég kemény fiúk voltak ők még veteránként is.

Milyen érzés veteránnak lenni egy küzdősportban?
Ebből a korosztályból már nemigen lehet kiöregedni. Ugyanakkor mindig akadnak újabb célok, amikért érdemes küzdeni és folytatni a sportot, ami az egyik legjobb örömforrás. Természetesen már nem az hiányzik, hogy végigversenyezzük az egész évet. Arra már semmi szükségünk. És energiánk sincs már rá a munka és a magánélet mellett. A család és a háztartás fenntartása közben azért évente egy-két, esetleg három versenyre összeszedjük minden erőnket, hogy újra fiatalnak érezhessük magunkat. Amit meg lehet mosolyogni, hiszen nem vagyunk már fiatalok, de ilyenkor ugyanúgy viselkedünk, mint amikor húszévesek voltunk. Nem az életünk múlik rajta, de a sikereknek ugyanúgy tud mindenki örülni, mint tizenévesen. A kudarcok pedig el tudnak szomorítani, de hamarabb túltesszük magunkat rajta. Az a legnagyobb élmény, hogy a verseny ideje alatt újra önfeledten tudunk örülni a sportnak.

Idén volt a veterán dzsúdó Európa-bajnokság. Miért volt ez különleges a
tanár úr számára?
A júniusi Európa-bajnokság alatt különleges élményt nyújtott, hogy megadtam több diákomnak is a verseny online elérhetőségét. Nem szoktam a tanóráimról hiányozni, ezért váratlanul érte a fiúkat, hogy szerdán, csütörtökön és pénteken elmaradnak a testnevelés óráik, főként, hogy nagyon komoly focimeccsre készültek egymás ellen. Ezért kénytelen voltam elmondani, hogy Szlovéniában fogok versenyezni. Ezután pedig lelkesen kérték, hogy küldjek nekik valamilyen linket, amin tudják követni a versenyem. Szóval ezért küldtem el. Aztán „vakartam is a fejem”, mert nem igazán nyerő, ha azt látják, hogy jól feltörlik velem a padlót. A barátaim mondták is, hogy ezt elrontottam… (Bár nem pont így fogalmaztak.) De nekem ez inkább plusz motivációt adott a folytatáshoz. Éreztem, hogy nem veszíthetek. Meglepően jó érzés volt tapasztalni, hogy a legjobb élmény az, ha nyerni látják a tanárukat. Egymás után érkeztek az üzenetek az akkori osztályomtól, a tavalyi tizenkettedik c-től, hogy figyelik a versenyt és drukkolnak. Nekik már érettségi szünetük volt, tehát aki tudta élőben is követhette a meccseimet. Nektek óráitok voltak akkor, legfeljebb a tabellát tudtátok figyelni.

Tehát motiválták a tanítványai a tanár urat?
Mindenképpen. Nagyon jó érzés volt a mérkőzések előtt olvasni a bejövő visszajelzéseket a diákoktól. Két forduló között mindig megnéztem az üzeneteket és mindig jöttek a jobbnál jobb mémek és vicces üzenetek, amik feltöltöttek energiával. Meglepően jó volt érezni, hogy a diákok is örülnek a sikeremnek. Nagyon jólesett a sok gratuláció! Eredetileg a kényszer szülte, hogy megadtam a meccseim  elérhetőségét, de egész nap lelkesített, hogy néznek a diákok. Olyan volt, mintha hazai pályán versenyeznék, mert éreztem, hogy drukkolnak nekem az osztályomból. Sőt, számtalan pozitív visszajelzés jött olyan tanulóktól is, akik soha egy sportversenyt nem néznek meg mégis üzentek, hogy milyen büszkék rám.

És a jövőben várható még ilyen sportverseny?
November elején szeretnék a veterán judovilágbajnokságon elindulni, ami Abu Dhabiban lesz. Sajnos mindez elég költséges, úgyhogy nem biztos, hogy összejön. De ha jövőre Európában lesz a világbajnokság, akkor biztosan el fogok indulni rajta. Ha mégsem jön össze, az kizárólag az anyagi feltételek miatt lesz. Idén azért szeretnék még egyszer versenyezni, mert most tényleg jó formában vagyok. Leginkább fejben sikerült összeszednem magam. Utólag természetesen könnyű mondani, de ha húszévesen ugyanezzel a mentális felkészültséggel versenyeztem volna, sokkal jobban alakul a sportpályafutásom. A versenyzésben is legfontosabb a helyes önismeret. Amíg az egészségem megengedi, addig folytatni fogom a versenyzést.

És hogyan készül fel ilyen szintű versenyekre?
Lejárkálok a klubokba és mindenhol örülnek nekem. Szeretek a fiatalabbakkal is küzdeni, legfeljebb kevesebb küzdelmet vállalok, mint ők. Több regenerálódásra és pihenésre van szükségem az edzések alatt, de ezt a fiatalok elfogadják. Általában baráti társaságokhoz járok le edzeni, a régi sporttársakhoz. Mindig a Budapesti Honvéd sportolója voltam, de veteránként Budaörsre igazoltam, mert ott alakult akkoriban egy nagyon erős veterán csapat. A távolság miatt sajnos elég ritkán tudok lemenni hozzájuk. Nálam eléggé változó, mikor mennyi dzsúdó edzésre járok le. Már nem kell mindennap edzeni, bár ártani nem árt. Szerencsére a tornateremben és az iskolai konditeremben nyugodtan tudok erőnléti edzéseket végezni. Rendszeresen járok teljesítménytúrázni, mert a természetben végzett sportolást kiemelten hasznosnak tartom. A tizenkettedikes Micheller Vitéz és a tavaly végzett Sajtos Zsombor gyakori túratársaim és remélem mások is fognak majd csatlakozni hozzánk. Szóval szinte mindig „mozgásban vagyok”, de a versenyek előtt beiktatom a programomba a dzsúdóedzéseket is.

Miért földharc edzéseket szokott tartani?
Mert leggyakrabban arra szoktak megkérni az ismerőseim. Földharc- specialistaként tartanak számon a hazai dzsúdósok. Rengeteg mérkőzést nyertem meg a sajátos földharc technikámmal, amit még jó harminc évvel ezelőtt rólam neveztek el. Ha van esetleg dzsúdós ismerősötök nyugodtan kérdezzétek meg, hogy ki az a Büki. Nagy a valószínűsége, hogy rávágják, hogy az egy dzsúdótechnika. Még a gyerekkori edzőmtől tanultam a technikát, ami a rengeteg küzdelem alatt csiszolódott végleges formájára. Csak tőlem látták ezt a technikát, ezért a későbbi edzőm rólam nevezte el. A csapattársaimnak elég furcsa volt eleinte, de amikor az egyik csapatversenyen megnyertem vele egy nagyon fontos mérkőzést, annyira megörültek neki, hogy onnantól kezdve már mindenki így hívta. És ez az évek alatt sem változott, sőt! Akikkel annak idején együtt versenyeztem, sokan edzők lettek és így kezdték el tanítani a technikát. Számtalanszor hallottam már edzéseken, versenyeken amikor az edzők azt kiabálják, hogy „Ott a Büki, Csináld meg!”, én meg nem győztem kapkodni a fejem… Az Exatlon televíziós műsorból is ismerős olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklós gyakran nyert a „technikámmal”, amit le is nyilatkozott utána az újságíróknak, akik nem igazán értették, miről van szó. A londoni olimpián evvel a technikával szerezte meg az elődöntőben a győztes akciópontot, amivel bejutott az olimpiai döntőbe. Utólag persze már mindenki a döntőről beszélt… A technika népszerűségének és egyediségének köszönhetően szoktak meghívni az edzéseikre az edzők, hogy „tanítsam meg a Bükit”.

A tanár úr nekünk megtanítaná a Bükit?
Csak akkor, ha komolyan gyakoroljátok.

Köszönjük a beszélgetést és gratulálunk az Európa-bajnoki eredményéhez!

Írta: Milosevics Zalán, Molnár Zsolt