Sirály

A Vígszínházban különleges rendezésben látható a Sirály Csehovtól. Hancz Bernát és Molnár-Szabó Csaba írása nem csupán a színházi élményről szól, hanem az előadást követő közönségtalákozóról is beszámol

Csehov Sirály című drámáját a Vígszínházban nézte meg a tizenegyedikes és a
tizenkettedikes magyar fakt. A faktosoknak nem ez volt az idei tanév első színdarabja,
ugyanis már látták Márai Sándor Kaland című darabját, Dosztojevszkij A Karamazov
testvérek című művét és Madách Imre Az ember tragédiáját is.

A kép forrása: Sirály előzetes – Vígszínház

A Vígszínház esti előadása a színpadkép szempontjából kitűnt a többi közül. A
színpad hátterében egy hatalmas vetítővászon állt, amelyre az élő adást közvetítő kamera
képét vetítették. A darab nagy részében a színészek mellett a közönség arcát is felvették,
melyet viszontláthattunk az óriási falon. A vetítővászon olyan volt, akár egy valódi tükör.
Lehetővé tette, hogy a színészek láthassák önmagukat, játszhassanak önmagukkal. A
közönség pedig a háttal álló színészek arcát is láthatta. A tükörmotívum az egész előadásra
jellemző volt.

Csehov kíméletlenül marcangolja szét az emberi természetet, miközben közönségét
nevetteti. Szereplőiben önmagunkra ismerhetünk, ugyanis rendkívül emberiek. Az ő
motivációjuk is zavaros, ők se tudják pontosan, mire vágynak igazán. A szerző egy
elszegényedő nemesi családon keresztül mutatja be a generációk közötti szakadékot és egy
emberi elme teljes megbomlását, ami végül öngyilkosságba torkollik. Alapvetően a realizmus
jellemzi a művet, de a szimbolizmus is érzékelhető a vészjósló sirálymotívumon keresztül.

A színdarab utáni közönségtalálkozó is érdekes hangulatban telt. A beszélgetést
Kozma András vezette. Az ő fordítására épült a darab, ráadásul állandó tolmácsa volt David
Doiasvili rendezőnek. András igazán személyes kérdésekkel bombázta a színészeket, akik
sajnálatunkra a legtöbb esetben kitértek a pontos válaszadás elől, helyette inkább a
próbaidőszakról és a rendezővel való munkáról meséltek.

Elmesélték nekünk, milyen volt a koronavírus időszaka alatt ,,bepróbálni” a darabot
úgy, hogy maszkban kellett lenniük, és egy margitszigeti raktárépület szolgált
próbatermükként. Doiasvili rendező szálakra szabdalta színészeit. A próbákon teret hagyott
nekik, bevonta őket a darab formálásába. Többen megjegyezték, sokat tanultak önmagukról
is, miközben megpróbáltak belebújni Csehov egy-egy szereplőjének bőrébe. Doiasvili
rendhagyó módon egyesével kikérdezte minden színész véleményét a szerepéről, ami által ők
sokkal közelebb tudtak kerülni a karakterekhez. Doiasvili része volt a próbáknak. Ahogy az
egyik színész fogalmazott: „velünk együtt izzadt”.

Összességében egy izgalmas, rendhagyó előadásnak lehettünk szemtanúi, és egy
különleges nézőpontból ismerhettük meg Csehov világát. Láthattuk, ahogy a szereplők
tekintetében a pénz, a szerelem, a hírnév, a siker és a bukás tükröződött. A nézők tekintetében
pedig az egykor magasan szárnyaló család zuhanása a földre. Akár egy lelőtt sirályé.