A legérzelmesebb James Bond film – No Time to Die
Majdnem két év csúszás után végre mindenki megtekintheti a mozikban a 25. Bond-filmet. A No Time to Die több mint két és fél óra tömény izgalmat és megannyi érzelmet kínál a nézőknek, illetve egy tökéletes lezárást Daniel Craig korszakának Cary Joji Fukunaga rendezésében.
KRITIKÁNK SPOILEREKET TARTALMAZ!
A No Time to Die-t 2019-ben kezdték el készíteni, akkor még nem tudván, hogy számos probléma miatt a premiert többször is el kell majd halasztani. A várakozás végül mégis kifizetődő lett: a film az első napokban több mint 88 millió font bevételt aratott, ezzel rekordokat döntve. A premiert 2021. szeptember 28-án rendezték meg a londoni Royal Albert Hallban, mozikban pedig először szeptember 30-án lehetett megtekinteni a filmet.
Mikor 2005-ben kiderült, hogy Daniel Craig veszi át a legendás Bond nevet, a közönség véleménye kicsit sem volt pozitív. Mindenki kételkedett az akkor még csak mellékszerepekből (A kárhozat útja, München, Sorstalanság) ismert színész tehetségében. Ám a Casino Royale-ban való debütálása után a nézetek megváltoztak. Eldőlt, hogy Craig az egyik, ha nem a legjobb James Bond, aki valaha látható volt a vásznon. A színész nyers erővel ruházta fel a 007-es ügynököt, aki innentől falakat tört át és darukat mászott meg üldözés közben. (Ez a fizikai rendíthetetlenség volt a 9/11-es merényleteket követően a tömegfilmes alapkövetelmény). De ez csak a felszín, mert Craig Bondja – az emancipációs korszellemhez is igazodva – többé vált, mint egy hidegvérű, érzelemmentes szuperkém, aki a nőket kizárólag információszerzésre és saját vágyai kielégítésére használja. A Craig-érában hangsúlyossá váló szerelmi szálak és női ügynökök egy új hullámot hoztak el a James Bond történelembe. Sokkal emberibbé tették a mindig győzedelmes karaktert, aminek hála jobban át tudtuk élni a férfi érzelmeit, melyek közül dominánssá vált a súlyos veszteséggel való birkózás.
A No Time To Die-t Daniel Craig ötödik, egyben utolsó, míg a széria történetének jubileumi, immáron huszonötödik Bond-filmjeként harangozták be a marketingesek. Ennek megfelelően Cary Joji Fukunaga (Beasts of No Nation) rendezése csúcsra járatja mind a veszteségdramaturgiát, mind a női jelenlétet, ugyanakkor – például a világot elpusztítani igyekvő főgonosz, az utalásokkal teli akciójelenetek és humoros helyzetek terén – a korábbi kémfilmek előtt is tiszteleg.
A Spectre után a színész azt nyilatkozta, hogy inkább vágná fel az ereit, mint hogy újra James Bond legyen, ehhez képest dicséretre méltó, amit ezzel az utolsó filmjével művelt. A színész a No Time To Die-ban is óriásit alakít, minden jelenetbe a maximumot adja, habár már nem annyira durvák és bevállalósak az akciójelenetei, mint régebben. Ezzel szépen szemlélteti a film a széria történetében először, hogy James Bond is öregszik, konkrétan nyugdíjas – persze azért még mindig nagyon tud gyilkolni és a végsőkig küzdeni.
A nyugdíjazással járó erővesztésnek megfelelően erősödik fel a filmben a súlyos veszteségek terhe. Bond még mindig gyászolja a korábbi részekben elhunyt Vesper Lyndet (Eva Green) és M-et (Judi Dench), és most régi-új szerelme, Madeleine (Léa Seydoux) élete is veszélybe kerül. De ha nem csak a nőkre gondolunk, a No Time To Die-ban felbukkan egy ikonikus mellékkarakter, Felix Leiter (Jeffrey Wright) is. Lényegében az ősi, szintén megöregedett CIA-s barát keveri újra akcióba Bondot, hamar bekövetkező halálának körülményei pedig nagyon hasonlóak Vesper Lynd halálához, ami érzelmileg komolyan befolyásolja a szuperkémet.
De ahogy már említettem, a filmben felbukkanó nőknek is meghatározó szerepe van. Vegyük is sorra őket! Sokan rémültek meg attól a gondolattól, hogy a nyugdíjas James Bond helyét egy új 007-es ügynök fogja betölteni az MI6-nél: egy női, ráadásul színesbőrű kém! Szerencsére a No Time to Die nem az a film, ahol azt érezhetjük, hogy a készítők le akarják dugni a torkunkon a mai hiperérzékeny világnak szóló megfelelési kényszert. Nomi (Lashana Lynch) szerintem pont azért egy iszonyúan jó karakter, mert nem nyomja el James Bondot, viszont egy igazán rátermett és lelkes ügynök, aki kiáll magáért és egyáltalán nem enged Bond csábításának. Az egykori és az új 007-es között csak és kizárólag profi munkakapcsolat alakul ki, ez teszi a női ügynököt hitelesebbé.
Egy másik – igaz CIA-s – női ügynökből, Palomából (Ana de Armas) csak keveset kaphattunk a filmben, pedig zseniális karakter. Azt hinné róla az ember, hogy ő lesz majd a gyönyörű nő, akivel Bond ágyba bújik néhány erotikus képkocka erejéig, hogy aztán szépen otthagyja. Épp ez az előítéletességen alapuló félreértés hozza a nőalakot lendületbe, hogy aztán egy elég komikus, de nagyon izgalmas harcjelenetet kapjunk tőle. Annak ellenére, hogy Paloma azt állítja, csak 3 hétnyi kiképzésen vett részt, nagyon profin küzd. Ráadásul mindezt úgy, hogy végig egy laza estélyit visel. Nagyon remélem, hogy a jövőben (Felix Leiter halálának figyelembevételével) többet kapunk majd belőle. Külön érdekesség, hogy Ana de Armast már láthattuk együtt Daniel Craiggel a Tőrbe ejtve című krimiben.
A harmadik és talán legfontosabb női karakter a filmben Madeleine Swann (Léa Seydoux), Bond szerelme. A korábbi részek egyik főgonoszának, Mr. White-nak (Jesper Christensen) lányaként a film elejétől kezdve titkol valamit. Miután a felütésben Vesper sírja felrobban Bond előtt, a férfi egyből azt gyanítja, hogy Madeleine-nek köze van ahhoz, hogy a párt a Spectre tagjai megtalálták Olaszországban. Szóval Bond azt hiszi, hogy Madeleine elárulta őt, ezért felrakja egy vonatra, és azt ígéri, hogy soha többé nem fogják látni egymást. Bond nőkkel szembeni bizalmatlansága pedig hatékonyan erősíti fel a veszteségdramaturgiát. Később persze fény derül a Bond-univerzum tekintetében is tabutörőnek számító titokra: Madeleine-nek gyermeke született! Tehát a No Time to Die édesapát farag a mi szeretett, brit ügynökünkből!!!
E fordulat azonban számomra nem Bond, hanem Madeleine karakterét tette érdekfeszítővé. Miért tagadja a nő sokáig a szuperkém előtt, hogy Mathilde James Bond lánya? Talán attól akarta megvédeni a lányt, hogy ne olyan sorsa legyen, mint alvilági és ügynökkapcsolatokkal is rendelkező anyjának. A film nyitójelenete pont Madeleine gyermekkoráról szól, hogy hogyan vesztette el az édesanyját (aki egy alkoholista, munkakerülő, borzasztó nő volt), és hogy hogyan kötődik e haláleset miatt a rész főgonoszához (ez a kötődés még érdekesebbé teszi a filmet). Más szemszögből nézve Madeleine apja, Mr. White sem egy mintaszülő. Madeleine talán inkább kitörölné gyermeke életéből az apafigurát, mint hogy fölöslegesen benne legyen egy bizalmatlan alak. Hiszen Bondnak úgysem lenne ideje és energiája egy gyermek felnevelésére. Ugyanakkor Madeleine azért is titkolhatta el Mathilde-ot, mert nem akarta, hogy Bond ne tudjon a küldetésére fókuszálni. E gondolatokból is látszik, hogy Bond és Madeleine viszonya tagadhatatlanul viharos, de nagyon érzelmes is. Egyértelmű, hogy Bond ezt a nőt tényleg szereti, olyannyira, hogy bármit megtenne érte, s idővel a lányáért is. Ez a kötődés teszi a film végét még tragikusabbá.
De mielőtt elárulnám a véleményem a No Time to Die döbbenetes zárlatáról, a jellegzetes Bond-gonoszról is ejtenék pár szót. A beszédes nevű Lyutsifer Safin (Rami Malek) egy rémisztő és hidegvérű tömeggyilkos, aki először csak a Spectre-t, majd az egész világot is romba akarja dönteni egy halálos vírussal. A vírus nanobotokkal működik, amiket be lehet programozni emberek DNS-ére. A vérből a vírus nem tűnik el: aki egyszer megfertőződött, az nem szabadul meg tőle. A vírus mindenkit megfertőzhet, de csak azokat öli meg, akik DNS-e bele van programozva a nanobotokba. A programozott vírus ötlete miatt a forgatókönyvírók dicséretet érdemelnek, csak kár, hogy kizárólag a No Time to Die veszteségdramaturgiáját tudják hatékonyan megtámogatni vele. Mert bár a film során a teljes nyomozati szál szinte végig Safin körül forog, őt magát alig látjuk ténylegesen tevékenykedni. A szándékai is eléggé tisztázatlanok: nem világos például, hogy mi a célja több millió ember kivégzésével, azon kívül, hogy elmondhatja magáról, ő valamiféle felszabadító istenség. A rendező így egyszerűen nem tudja kihasználni Rami Malek (Mr. Robot, Bohém rapszódia) tehetségét. Viszont akármennyire is kevés ideig láthatjuk őt, a maximumot hozza ki a – dermesztő nyitójelenet tekintetében – horrorisztikus, csak kissé alulírt karakteréből.
A No Time to Die azonban mégiscsak egy akciófilm, és meg is ajándékozott minket néhány elég emlékezetes akciójelenettel. Az első (és szerintem a legkiemelkedőbb) az olaszországi üldözés volt. Hihetetlenül látványos és izgalmas élmény azt nézni, ahogy a dühös és csalódott Bond egy ikonikus Aston Martin DB5-tel menekíti ki magát és Madeleine-t a Spectre bandájának markából. Hiszen ki ne akarna látni egy gyönyörű, régi sportautót gépfegyverekkel felszerelve driftelni Olaszország egyik középkori hangulatú terén? Egy ehhez hasonló jelenet mindig kötelező elem a Bond-filmekben.
Egy másik kedvenc akciójelenet, mikor Bond és családja egy ködös norvég erdőben próbál menekülni a Safin által küldött kisebb hadsereg elől. Bond a nehéz látási viszonyokat kihasználva próbálja kicselezni a Land Rovereket, viszont Madeleine-t és Mathilde-ot kénytelen elbújtatni és magára hagyni. Daniel Craig teljesen át tudta adni briliáns színészi játékával azt az aggodalmat és félelmet, amit a családja feltétlen védelme közben érez. Ugyanakkor ebben a jelenetben áll bosszút Bond Felix Leiter halálán úgy, hogy hidegvérrel ráborít egy autót Logan Ash-re (Billy Magnussen), aki azonkívül, hogy Safin téglájaként dolgozott a CIA-nál és megölte Leitert, nem egy maradandó karakter.
Végül a lezárásról… A No Time To Die az első James Bond-film, amiben a 007-es ügynök ténylegesen meghal! Nincs semmi trükk, a szemünk láttára zuhannak a bombák Bondra – innen nem volt kiút. Halála pedig katartikus. Miért is hal meg James Bond? Safin és Bond utolsó harca végén a főgonosz megfertőzi a kémet a családjára kódolt nanobotokkal, ezzel megpecsételve a férfi sorsát. Ha Bond elmenekült volna a szigetről, akkor sem láthatta volna többé lányát és szerelmét, úgyhogy inkább meg sem próbált kijutni a laborból, és mártírhalált halt. Madeleine és Bond könnyek közt búcsúztak el egymástól rádión keresztül. Ez a mondat hangzik el: „We have all the time in the world.” – utalva az 1969-es, Őfelsége titkosszolgálatában című Bond-filmre.
De az ügynök halála egy mondhatni elkerülhetetlen befejezése nem csak ennek a filmnek, hanem a Daniel Craig-korszaknak is. Felmerülhet a kérdés, hogy ezek után mi lesz. Nos, ha megvárjuk a stáblista végét, szerencsére felbukkan az ikonikus „James Bond will return” felirat. Úgyhogy nem kell búcsúznunk kedvenc brit ügynökünktől, viszont hogy ki lép majd Daniel Craig helyébe, még a jövő zenéje.
Források:
Youtube – interjúk, és kritikák
